Szentháromság-szobor

Zalabér, Hunyadi utca 3.

Állapot: Megrongálódott

Zalabér
Hunyadi utca 3.
Az iskolával szemben.

Felállítás1790

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2022.03.27. 22:22
Zalabéren máig több XVIII., XIX. és XX. századi homokkő szobor, síremlék fennmaradt. Ezek állapota igen változó, a teljesen felújított szobroktól a már csak darabjaiban rekonstruálható díszes síremlékig.
Az iskolával szemben álló Szentháromság-szobor ma még, bár korlátozottan, de egységben látható. Két magas, sűrű tujafa között áll a szobor, mely műemléki védelmet is élvez. A XVIII. század végén emeltette a zalabéri Horváth Nepomuki János. A műemlékvédelmi jegyzék így említi a szoborcsoportot:
" A település főútvonala mellett, négykaréjos, áttört motívummal díszített kőkerítéssel körbevett területen, kereszt alaprajzú talapzaton, kettős volutával alátámasztott posztamensen álló oszlop, tetején Szentháromság szoborcsoporttal. Az oszlop két oldalán két, attribútumok nélkül álló szent." [1]
A két szent, két asszony, talán Mária és Mária Magdolna. A díszes oszlop tetején a Szentháromság ábrázolása még kivehető, de egyrészt a növényzet miatt takarásban van, másrészt a homokkő mállása miatt már erősen sérült. A Fiú attribútumaival jól látható, az Atya sérült, hiányos, a Szentháromságot ábrázoló galamb pedig szinte teljesen eltűnt mára.
Az egész szobor erősen meg van dőlve, több helyen sérült, repedezett a szerkezet. Ha nem újítják fel hamarosan, akkor talán már néhány év múlva összeomlik ez az értékes és kivitelezésében is igényes alkotás.
Források:
[1] A műemléki védelemről - https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/11047

Tóth Kata műlapja

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
481703
Feltöltve
2022.03.27. 17:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 12.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.03.27. 17:13

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
481713
Feltöltve
2022.03.27. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.03.27. 17:16

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
481714
Feltöltve
2022.03.27. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 12.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.03.27. 17:16

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
481707
Feltöltve
2022.03.27. 17:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ISO125

481708
Feltöltve
2022.03.27. 17:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/100 • 14.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.03.27. 17:13

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
481709
Feltöltve
2022.03.27. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ISO160

481704
Feltöltve
2022.03.27. 17:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 26.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.03.27. 17:13

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
481705
Feltöltve
2022.03.27. 17:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 11.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.03.27. 17:13

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
481706
Feltöltve
2022.03.27. 17:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ISO80

481712
Feltöltve
2022.03.27. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.03.27. 17:16

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
481710
Feltöltve
2022.03.27. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 13.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.03.27. 17:16

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
481711
Feltöltve
2022.03.27. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/80 • 13.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.03.27. 17:16
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.03.27. 22:22
A közösség publikálta Tóth Kata "Szentháromság-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.