A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai

Budapest, II. kerület, Fő utca 88.

Budapest
II. kerület, Fő utca 88.
A templomhajó bal oldalán

Avatás2020. november 22.

Megulesz Magdolna (üvegművész)
Schultz Gábor (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2022.02.19. 22:21
A Szent Flórián görögkatolikus templom négy üvegablakát színes üvegablakokra cserélték, melyeket Kocsis Fülöp érsek-metropolita áldott meg 2020 november 22-én. [1]
Az üvegablakokon két-két szent látható. A bal oldali két ablak Szent Efrémet, Szent Atanázt, Nazianzoszi Szent Gergelyt és Jeruzsálemi Szent Cirillt ábrázolja.
Az üvegablakokat a vasárnap délelőtti két liturgia után fotóztam. Ezt a két ablakot csak a két liturgia között lehetett jól fotózni, mert 12 óra után besütött a nap és a napfény szikrázott, szinte robbant az színes üvegen.

A szentek Szent Efrém kivételével érseki omofort viselnek. „A Szentatya által megáldott érseki omofor (széles, mindkét vállat átfogó, elől hátul hosszan lecsüngő ruhadarab)….. Az omofor a püspökök három csíkkal díszített rendi jelvénye, amely kifejezi az egyházi rend három fokozatát (diakónus, pap, püspök). Amikor az omoforra egy negyedik csík is rákerül, ez a metropolitai címet jelképezi.”[2] Az omoforon négy kereszt a díszítés, kettő elől a vállon, és egy-egy a két végén elöl és hátul.
Kezükben könyvet, vagy írattekercset tartanak.
Szent Atanáz jobb keze áldásra van emelve. „A hüvelyk, valamint a gyűrűs és kisujj összeérintve a Szentháromságot jelképezi. A középső ujjat lehajlítják a mutatóujj magasságáig. Ez arra emlékeztet, hogy Krisztus, amikor emberré lett, "Lehajlította az eget, és leszállt" (Zsolt. 18,10). Krisztus ember voltát a mutatóujj jelzi.”[3]

Az üvegablakok felső részén az egyenló szárú kereszt, görög kereszt fölött IC XC, alatta NI KA betűk vannak. Az IC XC krisztogram, mely Jézus nevének a rövidítése (görög: Ιησούς Χριστός - Iszosz Hrisztosz). A NIKA görög szó, jelentése győz.
Az
IC XC
NI KA
együttes jelentése Jézus Krisztus győz![4]

Az ábrázolt szentek:
Szír Szent Efrém „(306 körül - 373) diakónus, hitvalló, teológus, író, költő. Afráhát mellett a szír ortodox egyház egyik legkiemelkedőbb teológusa, szónoka és himnuszírója volt. A keleti és nyugati egyházak egyaránt szentként tisztelik. XV. Benedek pápa a Principi apostolorum Petro enciklikájában emelte a katolikus egyháztanítók sorába 1920-ban”. [5] A Szentírás kutatásával foglalkozott. Tanított és írt, prózát és verseket is. A szír irodalom alapítója és legjelentősebb képviselője volt.

Alexandriai Szent Atanáz vagy Nagy Szent Atanáz, „a Kopt Egyházban Apostoli Szent Atanáz, görögösen Athanasziosz (298 - 373) Alexandria törvényes püspöke 328-tól haláláig, egyháztanító, az arianizmus harcos ellenfele. Atanáz a migrénes fejfájásban szenvedők védőszentje.” [6]

Nazianzi Szent Gergely (329/330 – 389/390) „teológus, Konstantinápoly püspöke 379-től 381-ig I. Gergely néven. Neve, (Gregorius), latin eredetű és juhászt jelent. Filozófusként és klasszikus szónokként bevitte a hellenizmus szellemét a korai egyházba. A Szentháromság teológusának is nevezik, mert jelentős szerepe volt a Szentháromság teológiájának megalkotásában. Egyike a három kappadókiai atyáknak. A keleti katolikus egyházak és az ortodox kereszténység a három szent főpap közé sorolja Nagy Szent Vazullal és Aranyszájú Szent Jánossal együtt.” [7]

„Jeruzsálemi Szent Cirill (313 körül – 387) hitvalló, Jeruzsálem püspöke 351-től haláláig. 1893-ban XIII. Leó pápa az egyháztanítók sorába emelte.” [8]

Köszönöm Makláry Ákos parókus úrnak a hozzájárulását, hogy az üvegablakokat bemutathattam.
Források:
[1] Üvegablak megáldásahttps://www.magyarkurir.hu/hazai/uvegablakokat-aldottak-meg-budai-gorogkatolikus-templomban
[2] Omofor https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2015/08/omofort-kapott-fulop-metropolita
[3] Kézjelek http://nyitottszemmelolvass.blogspot.com/2009/12/kezjelek-keleti-ortodox-ikonokon.html
[4] Krisztogram http://acta.bibl.u-szeged.hu/70325/1/szegedi_vallasi_012_185-196.pdf
[5] Szent Efrém https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADr_Szent_Efr%C3%A9m
[6] Szent Atanáz https://hu.wikipedia.org/wiki/Alexandriai_Szent_Atan%C3%A1z
[7] Szent Gergely https://hu.wikipedia.org/wiki/Nazianzi_Szent_Gergely
[8] Szent Cirill https://hu.wikipedia.org/wiki/Jeruzs%C3%A1lemi_Szent_Cirill

Cím alapján hasonló

"A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477831
Feltöltve
2022.02.19. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/40 • 2.3mm • ISO257

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.19. 22:07

"A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477832
Feltöltve
2022.02.19. 22:07
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/60 • 2.3mm • ISO176

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.19. 22:07

"A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477833
Feltöltve
2022.02.19. 22:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO110

477834
Feltöltve
2022.02.19. 22:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/320 • 15.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.19. 22:07

"A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477835
Feltöltve
2022.02.19. 22:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/1250 • 13.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.19. 22:07

"A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477836
Feltöltve
2022.02.19. 22:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/400 • 18.7mm • ISO100

477837
Feltöltve
2022.02.19. 22:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/800 • 39.3mm • ISO100

477838
Feltöltve
2022.02.19. 22:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/2000 • 33mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.19. 22:08

"A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477839
Feltöltve
2022.02.19. 22:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/320 • 17mm • ISO100

477840
Feltöltve
2022.02.19. 22:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/200 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.19. 22:08

"A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477841
Feltöltve
2022.02.19. 22:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/250 • 17mm • ISO100

477842
Feltöltve
2022.02.19. 22:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/250 • 26.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.19. 22:08

"A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477843
Feltöltve
2022.02.19. 22:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/640 • 35.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.19. 22:08

"A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477844

477845
Feltöltve
2022.02.19. 22:08
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/400 • 18.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.02.19. 22:08
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.08.17. 13:34
Megérintettem az "A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" alkotást
22.02.19. 22:21
Dénes Ildikó publikálta "A Szent Flórián görögkatolikus templom bal oldali üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.