Kaposvár, Szent Imre utca 14/A.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Asszonyok

Kaposvár
Szent Imre utca 14/A.
A Kaposvári Járásbíróság épületének földszintjén található.

Készítés1971

Fabók Gyula (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2022.01.21. 17:17
Fabók Gyula festőművész egyik kiállítási katalógusfüzetében pillantottam meg nem is olyan régen, hogy Kaposvárra is készített egy tűzzománc faliképet az MSZMP székházba. Az épület 1969-ben készült el, az alkotás a többemeletes irodaépületet a mellette nyugati irányban elhelyezkedő földszintes épülettel összekötő folyóson került elhelyezésre. [1]

A 18 lapból álló kompozíción színes népviseletbe öltözött asszonyok csoportjai láthatóak. Hajuk kontyba tűzve, kezükben különböző dolgokat tartanak. A két szélső "hármas" csoport egymás tükörképe.

"Fabók Gyula festőművész, első díját is festőművészként, táblaképekért kapta, önként adódik tehát a kérdés: hogyan alakult ki kapcsolata a tűzzománc technikával?
- Már főiskolás koromban felfedeztem ezt az anyagot, és még ebben az időben lehetőséget biztosított a Lampart Zománcipari Művek, hogy kísérletezzem vele. A Derkovits-ösztöndíj idején aztán elmélyítettem az irányú ismereteimet, hogy hogyan lehet ezt az anyagot a képzőművészeti alkotómunka céljaira felhasználni. Természetesen a saját elképzeléseim szerint.
...
Tulajdonképpen mit nevezünk tűzzománcnak?
- A tűzzománc fémre égetett üveg. Az égetés 800 Celsius-fokon történik. Klasszikus technika ez, a középkorban drága ötvöszománcokat készítettek vele, de ezek főként kis méretűek. A XX. században a tűzzománc-készítés elterjedéséhez hozzájárult az ipari zománc használata, a méretek elvileg korlátlanokká váltak."[2]

Köszönöm szépen a fotózási engedélyt és közreműködést a Kaposvári Járásbíróság elnökének és munkatársainak!
Források:
[1] Kaposvári Járásbíróság: https://kaposvaritorvenyszek.birosag.hu/jarasbirosagok/kaposvari-jarasbirosag
[2] Képek tűzzománccal - Beszélgetés Fabók Gyula festőművésszel - Hajdú-Bihari Napló, 1973. március 14. (30. évfolyam, 61. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/HajduBihariNeplapNaplo_1973_03/?query=fab%C3%B3k%20gyula&pg=118&layout=s
További linkek
Fabók Gyula életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1189

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475041
Feltöltve
2022.01.21. 14:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/200 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.01.21. 14:40

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475042
Feltöltve
2022.01.21. 14:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO400

475043

475044
Feltöltve
2022.01.21. 14:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/30 • 32mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.01.21. 14:40

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475045
Feltöltve
2022.01.21. 14:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/30 • 34mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.01.21. 14:40

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475046
Feltöltve
2022.01.21. 14:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.01.21. 14:40

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475047
Feltöltve
2022.01.21. 14:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/30 • 24mm • ISO400

475048

475049
Feltöltve
2022.01.21. 14:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/30 • 25mm • ISO400

475050

475051
Feltöltve
2022.01.21. 14:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/40 • 25mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.01.21. 14:40

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475052

475053
Feltöltve
2022.01.21. 14:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/60 • 50mm • ISO800

Szapet 22.01.21. 14:44

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475054
Feltöltve
2022.01.21. 14:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ32/10 • 1/60 • 50mm • ISO800

475055
Feltöltve
2022.01.21. 14:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/60 • 50mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.01.21. 14:44

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475056
Feltöltve
2022.01.21. 14:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • 50mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.01.21. 14:44

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475057

475058

475059

475060

475061

475062

475063
Feltöltve
2022.01.21. 14:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/40 • 62mm • ISO1000

475064
Feltöltve
2022.01.21. 14:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/50 • 62mm • ISO1000

475065
Feltöltve
2022.01.21. 14:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/25 • 62mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.01.21. 14:44

"Tűzzománc falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
475066

475067

475068

475069

475070
Feltöltve
2022.01.21. 14:44
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/50 • 32mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.01.21. 14:44
Összesen 30 fotó

Műlap története

22.01.21. 17:17
Szapet publikálta "Tűzzománc falikép" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.