Kapuvár, Fő tér 27.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2022.01.20. 07:59
„Kapuvár kezdetben a honfoglaló magyarság nyugati határvidékének védvonala volt. A törökök elleni harcokban is jelentős szereppel bírt, többször elfoglalták az oszmán csapatok, de mindannyiszor visszafoglalták tőlük.”[1]
A műlapon bemutatott címer a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda épületének homlokzatán látható. Ez Kapuvár régi, az 1949-ben betiltott címere, amelynek visszaállítására 1990-ben került sor.
Ez a címerleírás olvasható róla:
„Felső, kék mezejében ezüst vár emelkedik, a jobb és bal oldalán kiszögellő védőfalán egymás alatt három-három fekete lőrés van; a nyitott kapu felett, melynek felső harmadában fekete zuhanórács és négyormú ostompárkányzat helyezkedik el. Az egész védművet vörös tető fedi, melynek közepéből (a cölöp helyén) egyablakú, vörös tetőzetű ezüst torony növekszik, csúcsán arany kereszttel.
A vártól jobbra és balra arany csúcsú ezüst rúdon kifelé egy-egy nemzeti (vörös-ezüst-zöld) zászló lobog. A vár tornya és a zászlórudak között pedig egy-egy hatágú ezüst csillag lebeg. Az alsó, vörös mezőben középütt egy ezüst harci dob keresztbe helyezett dobverőkkel, tőle jobbra ezüst kétélű kard, mely alatt fekete agyú ezüst pisztoly, ez alatt pedig három ezüst ágyúgolyó, tőle balra ezüst fokos (vagy harci szekerce), ez alatt pedig balra forduló ezüst ágyú lebegnek.”[1]
Források:
[1] Kapuvár: http://www.kapuvar.hu/varos/cimer/

Bertha János műlapja

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
473978
Feltöltve
2022.01.11. 16:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1000 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.11. 16:39

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
473983
Feltöltve
2022.01.11. 16:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1000 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.11. 16:39

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
473979

473982
Feltöltve
2022.01.11. 16:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.11. 16:39

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
473980
Feltöltve
2022.01.11. 16:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.11. 16:39

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
473984
Feltöltve
2022.01.11. 16:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.11. 16:39

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
473981
Feltöltve
2022.01.11. 16:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.11. 16:39

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
508414
Feltöltve
2022.11.13. 09:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.13. 09:48

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
508416
Feltöltve
2022.11.13. 09:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.13. 09:48

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
473985
Feltöltve
2022.01.11. 16:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.11. 16:39

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
508417
Feltöltve
2022.11.13. 09:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.13. 09:48

"Kapuvár címere" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
508413
Feltöltve
2022.11.13. 09:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.13. 09:48
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.01.18. 07:55
A "Kapuvár címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.13. 09:48
4 új fotót töltöttem a "Kapuvár címere" műlaphoz
22.01.20. 07:59
Bertha János publikálta "Kapuvár címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.