Szapáry család címere

Sorokpolány, Fő utca

Állapot: Megrongálódott

Sorokpolány
Fő utca
A Szapáry-mauzóleum bejárata felett.

Felállítás1892

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Orbán Róbert
2022.01.17. 20:16
Sorokújfalut és Sorkipolányt 1939-ben Sorokpolány néven egyesítették.
A sorokpolányi (az egykori sorokújfalui) főutcán álló mauzóleum ma romos állapotban van. Az épületet az 1800-as évek végén még "ritka díszes fényesként" említették. Története Bajzik Zsolt kutatásainak köszönhetően jól nyomon követhető.
Mikos János építtette 1878-ban. Tervezője Ludwig Schöne lipcsei születésű bécsi építész, építőmestere a szombathelyi Brenner József, a díszítőszobrászati munkák készítője Raffensperger Ignác volt.[1]
Mikos János 1891-ben előbb a sorokújfalui kastélyát, majd a a mauzóleumot is Szapáry Gézának adta el. 1892-ben az épület homlokzatáról levették a Mikos család címerét.[2] Ugyan nincs róla pontos információ, de a Szapáry címer bizonyára akkor került fel az épületre. A címer akkor is a helyén maradt, amikor a birtok a hozzá tartozó épületekkel együtt 1912-ben Gött Gyula, majd 1916-ban a Haupt-Buchenrode csald tulajdona lett.
1932-ben Szapáry Pál peres úton szerette volna visszaszerezni a családi mauzóleumot, mondván, hogy annak idején tévedésből adta el.
" .... nem tűnt fel neki, hogy az (1912-es) megállapodásban szereplő számok között az a parcella is benne foglaltatik, amelyen a mauzóleum van és így történet, hogy tévedésből ezt a darabföldet is átírták a vevőkre." Próbálkozása nem járt sikerrel. [3]
A kastély és a mauzóleum sorsa a második világháború után külön vált. Az előbbi a rendszerváltás után újra magánkézbe került, a tulajdonosa felújíttatta. A mauzóleum állami tulajdonban van, a sorsa bizonytalan.[4]
A címer ma már sérült. A címer pajzson a Szapáry család címerének ábrája jelenik meg. Hármas szikla közepén koronából kiemelkedő nő alak a jobb kezében kivont kardot, baljában három szál rózsát tart, felette félhold, balról hatágú csillag."[5]
Források:
[1] Bajzik Zsolt: A sorokpolányi kastély története 1. rész, Vasi Szemle, 2020/1. 43. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/MTA_DunantuliVasiSzemle_2020/?query=Szap%C3%A1ry%20%2B%20Sorok%C3%BAjfalu&pg=44&layout=s
[2] Bajzik Zsolt i.m. 46. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/MTA_DunantuliVasiSzemle_2020/?query=Szap%C3%A1ry%20%2B%20Sorok%C3%BAjfalu&pg=47&layout=s
[3] Bajzik Zsolt: A sorokpolányi kastély története 2. rész, Vasi Szemle, 2020/2. 223 - 224. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/MTA_DunantuliVasiSzemle_2020/?query=sorokpol%C3%A1ny%20%20bajzik&pg=229&layout=s
[4] Pais - Horváth Szilvia: Az enyészeté vagy valaki másé lesz a düledező mauzóleum Sorokpolányban? Miért hagyják szétrohadni? - https://www.nyugat.hu/cikk/104998_duledezo_sorokpolanyi_mauzoleum
[5] Címerhatározó/Szapáry címer - https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Szap%C3%A1ry_c%C3%ADmer



Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Szapáry család címere" c. alkotás fotói

Település
Sorokpolány
Feltöltő
Azonosító
474670
Feltöltve
2022.01.17. 16:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/1000 • 122.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.01.17. 16:56

"Szapáry család címere" c. alkotás fotói

Település
Sorokpolány
Feltöltő
Azonosító
474666
Feltöltve
2022.01.17. 16:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/800 • 161.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.01.17. 16:50

"Szapáry család címere" c. alkotás fotói

Település
Sorokpolány
Feltöltő
Azonosító
474665
Feltöltve
2022.01.17. 16:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/1000 • 108.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.01.17. 16:50

"Szapáry család címere" c. alkotás fotói

Település
Sorokpolány
Feltöltő
Azonosító
474669
Feltöltve
2022.01.17. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/800 • 104.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.01.17. 16:55

"Szapáry család címere" c. alkotás fotói

Település
Sorokpolány
Feltöltő
Azonosító
474671
Feltöltve
2022.01.17. 16:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 28.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.01.17. 16:59

"Szapáry család címere" c. alkotás fotói

Település
Sorokpolány
Feltöltő
Azonosító
474668
Feltöltve
2022.01.17. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/800 • 26.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.01.17. 16:55

"Szapáry család címere" c. alkotás fotói

Település
Sorokpolány
Feltöltő
Azonosító
474667
Feltöltve
2022.01.17. 16:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.01.17. 16:50
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.01.13. 12:14
A "Szapáry család címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.01.17. 20:16
Orbán Róbert publikálta "Szapáry család címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.