Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve

Budapest, VI. kerület, Teréz körút 56.

Budapest
VI. kerület, Teréz körút 56.
A bejárat két oldalán.

Felállítás1930

Kende Ferenc (tervező)
Martini József (kivitelező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2021.12.28. 18:24
Rettenetesen elszégyelltem magam, amikor egy cikkbe botlottam és azt olvasva tudtam meg, hogy xx éve, ill. ebből valamikor napi gyakorisággal jártam el az épület előtt, sőt gyakran jártam az akkor ott működő gyógyszertárban (újabb időkben – néhány átalakulás után – egy írószerboltban, ami aztán bezárt, az üzlet most kiadó). Mégsem vettem észre a portál díszét, a domborművet. Mondanom sem kell, szinte azonnal szaladtam a fotókat elkészíteni és elmélyülni az üzlet bejáratát körbevevő díszítésben. No persze, a jelenleg, ill. rég óta látható alumínium ajtó és a kirakat "letisztult" képe erősen elüt, tereli a figyelmet.
Most pedig szégyenkezhetek, mert nem találom a cikket, ami olyan egyértelműen felnyitotta a szememet. Adatot viszont igen.
Az épület építési évét nem sikerült kideríteni. A környék kiépítése az 1800-as évek végén történt, ez a ház az, aminek nem írják sem az építés idejét, sem építőjét/építtetőjét pl. a Terézváros védett épületeit felsoroló listában.[1]
A portál keletkezésének idejét mégis lehet tudni, mivel több helyen dokumentálták. Így találtam azt a tanulmányt, ami a 80-as évek eleje-közepén számba veszi és értékeli a budapesti üzletportálokat. A cím akkor Lenin krt. 116. és mint számtalan helyen, így itt is "a volt Budapest gyógyszertár vörösmárvány és bronz portálja"-ként említi – az alkotók nevével (bár az ő nevük leolvasható a portál jobb sarkánál is): Kende Ferenc alkotása; kivitelezte: Martini József, 1930-ben. "Szinte teljesen ép. Műemléki védelmet érdemel!"[2]
Kende Ferenc építész, elsősorban belsőépítész volt és több portál terve fűződik a nevéhez. Saját cikkében sorolja és mutatja be őket a Tér és forma 1933-as számában.
Másrészt – ilyen is volt – a kivitelező, Martini József nem más, mint "portál-, bútor- és épületasztalosmester", ami számomra egy felfedezés.[4]
Amiről nem ír senki, mit is látunk a portál két oldalán felfelé terjeszkedő domborművön. Én úgy gondolom, kapcsolódik az üzlet profiljához. Ebből is látszik, az évszázad első harmadában, mennyivel közelebb állt a gyógyszeripar és -kereskedelem a földi valósághoz. Túlnyomórészt virágokat, növényeket látunk a domborművön, amik között megbújik egy mákgumó is.
A bejárat által elválasztott két oldalon felfelé kúszó sor egy eleme sem ismétlődik, mégis kiegyensúlyozott szimmetriát mutat.
Források:
[1] Terézváros – Nagykörút védett épületei: http://nagykorut.budapest.hu/wp-content/uploads/2015/12/VI_oroksegvedelmi_16_2011.pdf
[2] Ferkai András: Elszámolás az üzletportálokról (letöltve az academia.eu-ról, 1984-85.)
[3] Kede Ferenc: kereskedelem és ipar építészetéről (Tér és forma, 1933. 4-5. szám) előfizetéses: https://adt.arcanum.com/hu/view/TERESFORMA_1933/?query=SZO%3D(ferenc%20k%C3%B6r%C3%BAt)&pg=175&layout=spg=5&layout=s&query=%22ter%C3%A9z%20k%C3%B6r%C3%BAt%22
[4] Martini Józsefről (A budapesti és a környékbeli távbeszélő-hálózatok előfizetőinek... névsora 1914. június (Budapest)M...): https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_20_00_1914/?query=SZO%3D(ferenc%20k%C3%B6r%C3%BAt)&pg=301&layout=s
További linkek
Kende Ferencről: https://magyarnarancs.hu/lokal/a_kultiplex_-_utolso_kor-68298

Cím alapján hasonló

"Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kende Ferenc (tervező)Martini József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471800
Feltöltve
2021.12.19. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.19. 17:31

"Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kende Ferenc (tervező)Martini József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471801
Feltöltve
2021.12.19. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.5mm • ISO125

471817
Feltöltve
2021.12.19. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.19. 17:33

"Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kende Ferenc (tervező)Martini József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471802
Feltöltve
2021.12.19. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.5mm • ISO100

471806
Feltöltve
2021.12.19. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 5.7mm • ISO80

471810
Feltöltve
2021.12.19. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.19. 17:32

"Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kende Ferenc (tervező)Martini József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471808
Feltöltve
2021.12.19. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO100

471809
Feltöltve
2021.12.19. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.4mm • ISO160

471807
Feltöltve
2021.12.19. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 8.9mm • ISO125

471816
Feltöltve
2021.12.19. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.1mm • ISO125

471811
Feltöltve
2021.12.19. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 9.5mm • ISO500

471813
Feltöltve
2021.12.19. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO200

471812
Feltöltve
2021.12.19. 17:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 9.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.19. 17:32

"Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kende Ferenc (tervező)Martini József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471815
Feltöltve
2021.12.19. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.19. 17:33

"Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kende Ferenc (tervező)Martini József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471814
Feltöltve
2021.12.19. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO400

471804
Feltöltve
2021.12.19. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11.3mm • ISO320

471818
Feltöltve
2021.12.19. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.19. 17:33

"Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kende Ferenc (tervező)Martini József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471803
Feltöltve
2021.12.19. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.19. 17:31

"Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Kende Ferenc (tervező)Martini József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471805
Feltöltve
2021.12.19. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 7.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.19. 17:31
Összesen 19 fotó

Műlap története

22.08.17. 15:13
Megérintettem az "Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" alkotást
22.02.06. 14:52
Megérintettem az "Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" alkotást
21.12.28. 18:24
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Budapest Gyógyszertár portál-domborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.