Budapest, XIII. kerület, Váci út

Alternatív, helyi címek:A Dózsa György úti metró faliképe, 1.

A Dózsa György úti metróállomáson, a Kispest felé menő vonal lépcső melletti beugrójában.

Felállítás2021. december 15.

Labrosse Dániel (képzőművész)

Göröntsér Vera
2021.12.31. 21:24
Miközben az utólagos akadálymentesítés munkálatai folynak a metró Dózsa György úti aluljárójában (is) – utólagos? miért? – a BKV metrófelújítását menedzselő ágazata és a kivitelező cég úgy gondolta, a viszontagságok kompenzálására, az utasokat ért nehézségek ellensúlyozására, egyben az utasok jókedve érdekében egy, a metró életét és főleg az utasokat ábrázoló faliképet helyeznek el olyan felületen, ami elhatárolja a munkaterületet.[1][2] A BKV igazgatója szerint a cél: "olyan látványt nyújtson, amivel vidámságot, örömet és egy kis művészetet lophatunk a mindennapi életbe."[1]
(Történik ott, ahol lebontásra került Szász Endre óriási porcelán-festménye és az állomás két oldalán az egykori "pannók" reprodukciója mintegy foglalja a helyet, mivel művészi értékét nyilvánvalóan pótolni nem tudja.)
A számunkra eddig ismeretlen alkotó több megközelítésben nyilatkozott. az alkotást a felületen rögzített habkartonra nyomtatták, műfaját tekintve "digitális rajz"."...a metrót, és annak hóbortos utasait ábrázolja. Mindenki más, mindenki különleges. Némelyiküknek virágból van a feje, feltűnik a képen cikk-cakk alakú utazó, mások csőrt növesztettek, de akadnak négylábú utasok is..." Később: "..a képzőművészeti munkáimban általában az emberek sokszínűségével foglalkozom. Az érdekel, ami egyedivé tesz minket, illetve hogyan tudunk egymással harmóniában élni a különbözőségeink ellenére. Ez a gondolat számomra összefügg a tömegközlekedéssel és a metróval is."[1] A fiatal művész több helyen használja az itt alkalmazott technikát. Lényegét tekintve olyan rajz, ami ide készült és keresi műfaji besorolását.
Így a Travelo a Street Art műfajához sorolja [2], a Magyar Építők tudósítása a rajzfilmek világára asszociál [3].
Követni is nehéz az ábrázoltak sokszínűségét. Persze, a metrón igencsak sokan vannak, az embereken kívül (arcok, figurák) növények, állatok, forgalom, fantázia. És hogy mit keres ott az elefánt? "...egy elefánt is lelátogatott az állatkertből, megnézni az állomást".
Kezdetben volt az Index cikke, ahol egy ilyen képről van szó. Később talált cikkek viszont két alkotást említenek. Mondanom sem kell, vissza kellett menni, megkeresni (fotózni, ami nem volt könnyű feladat).
De egyelőre mai napra itt az első kép, tele fiatalos humorral és a színek sokaságával. Ha feladata, hogy vidámságot hozzon a hétköznapokba, talán így lesz ez itt is a mai napon... 2022 felé.
Források:
[1] Az utazók jókedve érdekében: https://index.hu/kultur/2021/12/16/az-elefant-aki-meglatogatta-az-m3-as-metrot-es-ott-is-maradt/?token=e3a5bbec9262e4bf72c0b5d074b48720
[2] Street Art: https://www.travelo.hu/budapest/20211221-magyaroszag-budapest-street-art-alkotas-labrosse-daniel.html
[3] Rajzfilm ihlette: https://magyarepitok.hu/iparagi-hirek/2021/12/kepzomuveszet-az-m3-metroban-ket-uj-alkotast-mutattak-be-a-dozsa-gyorgy-uti-allomason

Kapcsolódó
Hóbortok

Cím alapján hasonló

"Hóbortos utasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Labrosse Dániel (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
473075
Feltöltve
2022.01.01. 13:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.01. 13:19

"Hóbortos utasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Labrosse Dániel (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
472815
Feltöltve
2021.12.29. 09:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/100 • 4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.29. 09:58

"Hóbortos utasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Labrosse Dániel (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
472817
Feltöltve
2021.12.29. 09:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO64

472819
Feltöltve
2021.12.29. 09:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO40

472821
Feltöltve
2021.12.29. 09:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO50

472820

472837
Feltöltve
2021.12.29. 10:00

Göröntsér Vera 21.12.29. 10:00

"Hóbortos utasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Labrosse Dániel (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
472818
Feltöltve
2021.12.29. 09:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO160

472836
Feltöltve
2021.12.29. 10:00
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO80

472816

472822
Feltöltve
2021.12.29. 09:59
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/100 • 4mm • ISO64

Göröntsér Vera 21.12.29. 09:59

"Hóbortos utasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Labrosse Dániel (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
472823

472824
Feltöltve
2021.12.29. 09:59
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/100 • 4mm • ISO50

472825
Feltöltve
2021.12.29. 09:59
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/100 • 4mm • ISO40

472827

472826

472828

472830
Feltöltve
2021.12.29. 10:00
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/100 • 4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.29. 10:00

"Hóbortos utasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Labrosse Dániel (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
472831

472829

472832

472834

472833

472835
Feltöltve
2021.12.29. 10:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.29. 10:00

"Hóbortos utasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Labrosse Dániel (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
472814
Feltöltve
2021.12.29. 09:58
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.29. 09:58
Összesen 25 fotó

Műlap története

22.01.01. 13:19
1 új fotót töltöttem a "Hóbortos utasok" műlaphoz
21.12.31. 21:24
Göröntsér Vera publikálta "Hóbortos utasok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.