Inke, Rákóczi utca

Inke
Rákóczi utca
A falu központjában, a buszmegállóval illetve a bolttal szemben.

Avatás1936. június 2.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2022.01.27. 10:43
Az inkei emlékmű avatása nagyszabású ünnepség volt, vallási, politikai feszültségekkel. Az obeliszket, melynek tetején kardot karmai között tartó turul látható, Bethlen István kúriájával szemben állították fel, az avatáson József főherceg is részt vett. A ünnepi beszédek - a viharos előzmények ellenére - épp a felekezeti és tárasadalmi különbségeken való felülemelkedést hangsúlyozták. [1] 2006-ban felújításra került az emlékmű. A 73 első világháborús hős névsora három márványtáblán kapott helyet az emlékmű obeliszkjének három oldalán. [2] Napjainkban ismét aktuális lenne az állagmegóvó renoválás.
A talapzat jobb oldalán egy versrészletolvasható; Juhász Gyula Trianon című művének sorai:
"Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz." [3]
Források:
[1] Beszámoló az avatásról - in: Az Est, 1936. június 3., p. 7. - Előfizetéssel - https://adt.arcanum.com/hu/view/AzEst_1936_06/?query=Inke%20%2B%20h%C5%91si%20eml%C3%A9km%C5%B1&pg=6&layout=s
[2] Az inkei hősi emlékműről - https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/1290
[3] Juhász Gyula: Trianon - http://www.szentkeresztplebania.hu/Juhasz_Gyula_Trianon.html

Tóth Kata műlapja

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Inke
Feltöltő
Azonosító
475309
Feltöltve
2022.01.23. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.01.23. 15:50

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Inke
Feltöltő
Azonosító
475298
Feltöltve
2022.01.23. 15:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/125 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.01.23. 15:42

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Inke
Feltöltő
Azonosító
475307
Feltöltve
2022.01.23. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.01.23. 15:50

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Inke
Feltöltő
Azonosító
475299

475300
Feltöltve
2022.01.23. 15:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/320 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.01.23. 15:42

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Inke
Feltöltő
Azonosító
475305
Feltöltve
2022.01.23. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.01.23. 15:47

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Inke
Feltöltő
Azonosító
475301
Feltöltve
2022.01.23. 15:42
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.01.23. 15:42

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Inke
Feltöltő
Azonosító
475303
Feltöltve
2022.01.23. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.01.23. 15:47

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Inke
Feltöltő
Azonosító
475304
Feltöltve
2022.01.23. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO160

475308
Feltöltve
2022.01.23. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.01.23. 15:50

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Inke
Feltöltő
Azonosító
475302
Feltöltve
2022.01.23. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.01.23. 15:47
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.01.27. 10:43
A közösség publikálta Tóth Kata "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.