Budapest, VI. kerület, Bajza utca 41.
További képek a Fotólistában

Budapest
VI. kerület, Bajza utca 41.
A kálvária előtt van

Avatás1997
Avatás1955

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2014.04.05. 11:37
A Kubikos című szobor Somogyi munkásságának áttekintésében úgy szerepel, mint a Szántó Kovács János-emlékmű előzménye úgy, hogy a két alkotás létrejötte között, az eltelt évtized alatt több, meghatározó jelentőségű mű született: a Dózsa-emlékmű (Cegléd), a Széchenyi-hegyi tévé-adó épületére készült relief, vagy az óbudai három figurás Család és más művek.
A könyv (és más források is) a szobor eredeti felállításának helyét a Bajza utcában jelöli (erről pontosabbat nem találtam). Az ott szereplő kép aláírásában jelzi az évszámot: 1997-ben helyezték át az Epreskertbe.
Mint olvasható, "...oda, ahol a mester főiskolai tanárként, rektorként évtizedeket dolgozott."

Az alkotásra helyezett felirat szerint a szobor a Magyarok Világszövetsége tulajdona.

Talapzata mészkő, kb. 90 cm magas, álló alak. Ásó nyelére támaszkodik, kb. 180 cm, bronz.
Források:
In memoriam Somogyi József (2001.)
---Wehner Tibor: Portrévázlat Somogyi Józsefről
További linkek
http://www.mke.hu/about/tortenet04.php

Neszták Béla készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
171176
Feltöltve
2014.07.10. 16:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.10. 16:18

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
171175
Feltöltve
2014.07.10. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.10. 16:17

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17178
Feltöltve
2009.04.25. 21:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.25. 21:11

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17179
Feltöltve
2009.04.25. 21:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.25. 21:13

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17312
Feltöltve
2009.04.28. 16:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.04.28. 16:54

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132748
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2013.03.07. 22:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.07. 22:33
2012. február

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
132749
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2013.03.07. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.03.07. 22:34
2012. február

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153237
Feltöltve
2013.12.08. 17:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.12.08. 17:32

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153236
Feltöltve
2013.12.08. 17:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.12.08. 17:31

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161868
Feltöltve
2014.04.05. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.05. 20:18

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161847
Feltöltve
2014.04.05. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.05. 11:52

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161842
Feltöltve
2014.04.05. 11:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.05. 11:50

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161843
Feltöltve
2014.04.05. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.05. 11:51

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161844
Feltöltve
2014.04.05. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

161845
Feltöltve
2014.04.05. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.05. 11:51

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161846
Feltöltve
2014.04.05. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.05. 11:52

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161869
Feltöltve
2014.04.05. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.05. 20:18

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161867

171332
Feltöltve
2014.07.11. 08:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.11. 08:25

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
171333
Feltöltve
2014.07.11. 08:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

171334
Feltöltve
2014.07.11. 08:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.11. 08:25

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
171335
Feltöltve
2014.07.11. 08:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.07.11. 08:26

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540186
Feltöltve
2023.09.28. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.28. 20:53

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540187
Feltöltve
2023.09.28. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 13.2mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.28. 20:53

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540188
Feltöltve
2023.09.28. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 29.6mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.28. 20:53

"Kubikos-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540189
Feltöltve
2023.09.28. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8.6mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.28. 20:53
Összesen 26 fotó

Műlap története

23.09.28. 20:53
4 új fotót töltöttem a "Kubikos-szobor" műlaphoz
17.05.29. 17:09
Megérintettem a "Kubikos-szobor" alkotást
16.05.10. 22:19
A "Kubikos-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.04.05. 13:29
A "Kubikos-szobor" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
14.04.05. 13:28
A "Kubikos-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.12.08. 17:32
1 új fotót töltöttem a "Kubikos-szobor" műlaphoz
13.12.08. 17:31
1 új fotót töltöttem a "Kubikos-szobor" műlaphoz
13.03.07. 22:34
1 új fotót töltöttem a "Kubikos-szobor" műlaphoz
13.03.07. 22:33
1 új fotót töltöttem a "Kubikos-szobor" műlaphoz
09.04.28. 16:54
1 új fotót töltöttem a "Kubikos-szobor" műlaphoz
09.04.28. 10:05
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Kubikos-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.