Győr, Rákóczi Ferenc utca 6.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Miklós püspök
Angol cím:Saint Nicholas

Győr
Rákóczi Ferenc utca 6.
A Szent Anna-templom-homlokzatán.

Felállítás1735

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2021.12.06. 07:33
A hajdan Szent Miksa, ma II. Rákóczi Ferenc utcában álló Szent Anna templom a győri Magyar Ispita szomszédságában áll.
Széchényi György esztergomi érsekként 1695-ben, végrendeletében 10000Ft-os alapítványt tett az Ispita megépítésére.[1]
A hozzá épített templomon is az Ő érseki címere látható, homlokzatát három szobor díszíti, mindnyájan az elesettek, rászorulók segítői voltak:
-Árpádházi Szent Erzsébet,
-Szent Márton és
-Szent Miklós püspök.
„A templom tervezője a stíluskritika alapján Wittwer Márton karmelita szerzetes, rendi nevén Athanáziusz testvér, a győri Karmelita rend templomának alkotója.”[2]

A templom egyik fülkéjében Szent Miklós püspök egészalakos szobrát látjuk.
Myra püspökét, Oroszország védőszentjét püspöksüveggel, mindkét kezében arannyal telt erszénnyel ábrázolta a szobrász, utalva a három szegény sorsú hajadonra, akiket adományával mentett meg a prostitúciótól.[3]
„A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. [4]
Védőszentjükként tekintenek rá a pékek, gabona és borkereskedők, a révészek és vízimolnárok. Segítője a diákoknak, az eladósorban lévő leányoknak. A polgárvárosok is pártfogójukként tisztelték.[5]
Források:
[1] Szent Anna templom: Győr katolikus vallásos életének múltja /Győr egyházmegye múltjából 5. (Győr, 1939) (oszk.hu) (Letölthető fájl, 67-68. oldal)
[2] A Szent Anna-templom történetéhez: https://regigyor.hu/belvaros/rakoczi-u-6-magyar-ispita/
[3] Szent Miklós: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Mikl%C3%B3s
[4] Szent Miklós: https://archiv.katolikus.hu/szentek/1206.html
[5] Legendái: https://www.ldm.hu/hu/blog/szent-miklos-puspok-alakja-legendai
-Szent Miklós: https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2013/12/06/szent_miklos_mikulas

Bertha János műlapja

Kapcsolódó
Szent Márton

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
469395
Feltöltve
2021.11.23. 17:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.23. 17:31

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
469394
Feltöltve
2021.11.23. 17:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/200 • 85mm • ISO100

469835
Feltöltve
2021.11.26. 08:09

Bertha János 21.11.26. 08:09

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
470599
Feltöltve
2021.12.04. 18:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 18:05

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
470598
Feltöltve
2021.12.04. 18:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 18:05

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
470597
Feltöltve
2021.12.04. 18:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/125 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 18:05

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
470596
Feltöltve
2021.12.04. 18:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 18:05

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
469834
Feltöltve
2021.11.26. 08:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/200 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.26. 08:09

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
470600
Feltöltve
2021.12.04. 18:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/125 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 18:05

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
469393
Feltöltve
2021.11.23. 17:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.23. 17:31

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
469836
Feltöltve
2021.11.26. 08:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.26. 08:09

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
469398
Feltöltve
2021.11.23. 17:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.23. 17:31

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
470601
Feltöltve
2021.12.04. 18:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 18:10

Adalék vagy máshol

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
469396
Feltöltve
2021.11.23. 17:31
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.23. 17:31

"Szent Miklós" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
469397
Feltöltve
2021.11.23. 17:31
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/160 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.23. 17:31
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.12.07. 07:41
A "Szent Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.12.06. 07:33
Bertha János publikálta "Szent Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.