Szentendre, Bogdányi utca 51.
További képek a Fotólistában

Szentendre
Bogdányi utca 51.
A kertbe kilépve, a középső tisztás kert felé néző oldalán.

Elbontás2021. szeptember
Felállítás2021. augusztus 6.
Készítés2014

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.11.30. 17:33
Harmadik alkalommal valósult meg a Szentendrei Régi Művésztelep kertjében, Szentendre művészeti életének egyik központjában, a kortárs művészeti alkotások szoborparkja. Az itt felállított alkotások egyrészt a Monostori Művésztelep szobrászaitól származnak. A most érintett, másik csoportról: "a kert természeti elemeihez, organikusságához csatlakoznak kiállított műveikkel...a természeti közeggel kialakított párbeszédbe vonják be a közönséget".[1]
Az esemény idén talán kicsit később nyitott, megnyitóját a net-en lehetett követni. Másnapi meglepetés: rekkenő hőségben, de el tudtam ugrani a "kertbe".
Ez az alkotás 2014-ben készült. A művész önéletrajzában többször szerepel ez az évszám, innen tudom, ebben az évben kapta meg a Munkácsy-díjat.[2] Másrészt több kiállításon is szerepelt, de ebből nem következik, hogy az alkotás is kapcsolódik egyik, vagy másik eseményhez.
Az alkotó, aki festőművészként végzett, fő témája kapcsán gyakran megtalálható a net-en. Erdő-sorozata festményeit tartalmazó kiállítás-katalógus a 2000-es években készült festményeit mutatja be.[3] Már kezdtem szorongani, nincs-e névazonosság, amikor megtaláltam a szentendrei programok között a MANK Galéria egy kiállítását, ahol kiemelik: "Cseke Szilárd csaknem húsz éve foglalkozik mobil objektekkel...".[4]
Ennél is beszédesebb a Rugógyári Galéria kiállítása, ahol Cseke Szilárd "erdő-sorozatának friss hajtásait" mutatták be – átfogóan említve életművét, ahol "...a konceptuális tér- és fényinstallációk, mobil objektek, process munkák, figuratív és nonfiguratív festmények izgalmas szinergiát keltenek". A téma kapcsán bemutatott alkotások kibővülnek, a "festmények aurája a kompozícióból eredően átlépi a vászon fizikai határait, kitárulkozik és a mélyebb rétegek felfedezésére hívja a szemlélőt. A festményekhez a kiállításon szobrok is társulnak, melyek az erdő-téma plasztikus megtestesítői..."
A 2014-ben készült, idén is kiállított alkotás is magán hordozza, az akkor megfogalmazott , a cikkben képekkel is illusztrált vonásokat: "...A téralkotások egyszerre hordozzák magukon a szobrászat és a festészet sajátosságait: a könnyed, csipkeszerűen áttört acélfelületek, a megvilágítás fény és árnyék rendszere, a finom cizelláltság fokozza a progresszív összhatást..."[5]
Források:
[1] A 2021-es Szoborpark: https://alkotomuveszet.hu/szen-es-beton-ket-uj-kiallitas-nyilt-a-mank-rendezeseben-a-szentendrei-regi-muvesztelepen/
[2] CV: https://www.csekeszilard.com/about
[3] Bálványos Anna: Cseke Szilárd, kiállításkatalógus: https://www.antikvarium.hu/konyv/balvanyos-anna-cseke-szilard-712088-0
[4] Szentendre és vidéke, 2019. nov./Programok, p.20. https://szevi.hu/wp-content/uploads/2019/11/szevi2019_20.pdf
[5] Deeper In
Cseke Szilárd önálló kiállítása a Rugógyár Galériában (2019. szept.) http://www.rugogyargaleria.hu/index.php?link=12

Kapcsolódó
Rigófészek
Kapcsolódó
K-oszlop I.
Kapcsolódó
Cloud
Kapcsolódó
Deformáció I.
Kapcsolódó
Oszlop
Kapcsolódó
Erdőtorzó I.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462594
Feltöltve
2021.10.16. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:35

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462596
Feltöltve
2021.10.16. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:35

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462597
Feltöltve
2021.10.16. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • 6.7mm • ISO80

462599
Feltöltve
2021.10.16. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 6.7mm • ISO80

462609
Feltöltve
2021.10.16. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 14.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:39

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462610
Feltöltve
2021.10.16. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 14.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:39

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462598
Feltöltve
2021.10.16. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:35

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462611
Feltöltve
2021.10.16. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 14.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:39

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462612
Feltöltve
2021.10.16. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 14.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:39

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462600
Feltöltve
2021.10.16. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:35

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462601
Feltöltve
2021.10.16. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • 6.7mm • ISO80

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:38

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462605
Feltöltve
2021.10.16. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 17.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:38

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462602
Feltöltve
2021.10.16. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:38

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462607
Feltöltve
2021.10.16. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:38

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462603

462604
Feltöltve
2021.10.16. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 17.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:38

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462606
Feltöltve
2021.10.16. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:38

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462608
Feltöltve
2021.10.16. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:39

Adalék vagy máshol

"Concave Forest" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
462595
Feltöltve
2021.10.16. 18:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.16. 18:35
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.11.30. 17:33
Göröntsér Vera publikálta "Concave Forest" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.