Budapest, VII. kerület, István utca 2.

Alternatív, helyi címek:Prof. Dr. Kemény Armand
Angol cím:Armand Kemény

Budapest
VII. kerület, István utca 2.
Az Állatorvostudományi Egyetem D. épületében, a bejárattal szemben.

Avatás2015. november 20.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.12.23. 17:27
Az Állatorvostudományi Egyetemre többször vitt az utam, hiszen itt rendszeresen állítanak emlékeket egykori kimagasló tudású kollégákról, vagy éppen állatszobrokat... Ottjártamkor többször megkísértett a gondolat, hogy talán nem csak a kertben lehetnek alkotások, de az épületekbe vezető ajtók többnyire zárva voltak. És íme, most egyet nyitva találtam, odabenn pedig egy emléktábla – igaz a mögötte lévő folyosó sötét és fotózásra nem-igen alkalmas...
Dr. Kemény Armand (1914–1973) állatorvos, az állatorvos-tudomány kandidátusa, az élettani tanszék vezetője, első tanára volt az az állatélettan tudományának. Kutatási területe a hormonális reguláció volt.[2]
Az avatás dátumával megküzdöttem. A tábla felirata szerint is az a professzor születésének 100. évfordulójára készült, de a lezajlott ünnepségről a Szent István Egyetem újsága 2016. januári száma számol be. Januári visszatekintés a november 20-i avatásról – továbbra is a a 100 éve született professzorra emlékezve. Értelmezve, az adott tanéven belül, vagyis 2015-ben.
Az bevezetésként elhangzott vers Aranytól, Széchenyi emlékezete, "már előre megidézték a közjóért harcoló ember típusát. Aki tud küzdeni, munkálni, hatni, az példát ad a jövőnek, mintegy megalapozva azt, s így lesz reménnyé az emlékezet."
A dékán úr ünnepi beszéde megidézte Kemény Armand munkásságát és személyiségét: "az ilyen emberek egykori munkássága az az alap, amire a mai és főként a jövő állatorvosi nemzedékek oktatása épülhet."
Kemény professzor egykori tanársegédje is emlékezett: "...Professzor Úr utolérhetetlen eleganciájáról, lenyűgöző általános intelligenciájáról, mindamellett, hogy nem feledkezett meg Kemény professzor szerteágazó tudományos munkásságáról sem." Kiemelte, a professzor az állatorvosi élettan megalapítójaként ismert, másrészt az első olyan jellegű tankönyv írója, ami "egész állatorvosi nemzedékeknek volt Bibliája, innen szerezve meg a további diszciplínákhoz elengedhetetlen logikus gondolkodást". Személyes élmények, emlékek világították meg a néhai professzor személyiségét. [1] Továbbiak olvashatók ugyanitt, míg bővebb életrajza, munkásságának ismertetése a második forrásban.
Az első forrás Varga Zoltán Zsolt nevét tünteti fel alkotóként, de személyes jelzése szerint nem ő a plakett készítője.
Források:
[1] Az avatásról: http://ujsag.szie.hu/files/2016/2016_januar.pdf 20. oldal.
[2] Dr. Kemény Armandról: http://www.huveta.hu/bitstream/handle/10832/662/KemenyArmand.pdf;jsessionid=D609B340D0AABF013CBB5261FD7D5C5D?sequence=1 20. oldal.

Cím alapján hasonló

"Kemény Armand" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468474
Feltöltve
2021.11.15. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.15. 22:18

"Kemény Armand" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468473
Feltöltve
2021.11.15. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.15. 22:18

"Kemény Armand" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468475
Feltöltve
2021.11.15. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/15 • 9.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.15. 22:18

"Kemény Armand" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468476
Feltöltve
2021.11.15. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/13 • 32.5mm • ISO1600

468477

468478
Feltöltve
2021.11.15. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/30 • 13.2mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.15. 22:18

"Kemény Armand" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468479
Feltöltve
2021.11.15. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.15. 22:18
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.12.23. 17:27
Göröntsér Vera publikálta "Kemény Armand" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.