Budapest, VIII. kerület, Ludovika tér 2.

Alternatív, helyi címek:Kvassói és brogyáni Kvassay Jenő
Angol cím:Jenő Kvassay

Budapest
VIII. kerület, Ludovika tér 2.
A díszlépcsőház félemeletén.

Avatás2021. november 16.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.12.15. 18:15
Még november vége felé találtam a hírt, négy szobrot avattak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Főépületében. Rögtön írtam az egyetem sajtó osztályára, fényképezési engedély kértem. A válasz azonnal jött, de az elfogadható időpontra sajnos várni kellett. A négy szobor négy történelmi személyiséget idéz, akik – olvasom: az egyetem négy karát jelképezik.
Az avatáson az NKE rektora fogalmazta meg: a szobrok elkészíttetésének célja az egykor itt állt alkotások pótlása. Idézve: „a Ludovika múltjának, hagyományainak adósai vagyunk, és ezeket az adósságokat azzal próbáljuk leróni, hogy az intézményben valaha állt szobrokat, az itt kiállított műalkotásokat visszaszerezzük, vagy újra kiöntjük, hogy általuk egy jelenleg érvényes kerek, egész történetet mondjunk el mindenki számára, aki erre a campusra ellátogat.”[1]
Kvassay Jenő (1850–1919) korának jelentős vízügyi szakembere volt, "vízmérnök, szakíró, a Kultúrmérnöki Intézmény megszervezője, a mezőgazdasági vízműtan kutatója. Négy évtizeden át volt a magyar vízügy irányítója."[1] Ez egy igen rövid összefoglaló, érdeklődők számára munkásságát, tevékenységét igényesen és átfogóan írja le a születése 150. évfordulójára írt cikk, mint a dualizmus, "a polgári fejlődés kibontakozásának korszaka" tudósáét, akit munkássága, ill. a vízügy történetében vállalt szerepe révén legalább annyira fontos személyiségének tartanak, mint az általánosságban jobban ismert Vásárhelyi Pált.[2]
Kvassay Jenő és társai alakjának megformálásáról az avatáson megszólalt az alkotó is: „Amikor portrészobrot kérnek, ezerféleképpen nyilvánulhat meg a művész (...) kifejtette, hogy olyan történelmi figurákat mintázott meg, akik az egyetemi képzéshez köthetően tettek nagyszerű dolgokat, ezért megérdemlik, hogy emléket állítsanak nekik."[1]
Az avatásról tudósítás látható a Ludovika TV felvételén.: https://www.uni-nke.hu/hirek/2021/11/19/nke-hirek-a-ludovika-tv-ben 4:23-tól.
Források:
[1] Az NKE szimbólumai (beszámoló): https://www.uni-nke.hu/hirek/2021/11/17/az-nke-szimbolumai
[2] Életrajz születésének 150. évfordulója alkalmából: https://web.archive.org/web/20070208171511/http://www.vjrktf.hu/carus/honisme/ho000438.htm

Kapcsolódó
Nagy Vilmos
Kapcsolódó
Szemere Bertalan
Kapcsolódó
Magyary Zoltán

Cím alapján hasonló

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471428
Feltöltve
2021.12.15. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 8.3mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 11:51

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471429
Feltöltve
2021.12.15. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.1mm • ISO320

471446
Feltöltve
2021.12.15. 12:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:39

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471431

471433
Feltöltve
2021.12.15. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 11:51

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471437
Feltöltve
2021.12.15. 12:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:38

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471439
Feltöltve
2021.12.15. 12:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:38

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471434
Feltöltve
2021.12.15. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 11:51

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471436

471430
Feltöltve
2021.12.15. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 11:51

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471432
Feltöltve
2021.12.15. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 11:51

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471438
Feltöltve
2021.12.15. 12:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:38

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471445
Feltöltve
2021.12.15. 12:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:39

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471443
Feltöltve
2021.12.15. 12:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/30 • 10.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:38

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471435
Feltöltve
2021.12.15. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125

471441
Feltöltve
2021.12.15. 12:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 7.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:38

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471447
Feltöltve
2021.12.15. 12:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/25 • 12.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:39

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471442
Feltöltve
2021.12.15. 12:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/13 • 9.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:38

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471440
Feltöltve
2021.12.15. 12:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/25 • 7.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:38

"Kvassay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471444
Feltöltve
2021.12.15. 12:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.12.15. 12:39
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.12.15. 18:15
Göröntsér Vera publikálta "Kvassay Jenő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.