Budapest, V. kerület, Vármegye utca 11-13.

Budapest
V. kerület, Vármegye utca 11-13.
A (ma) Vármegye Galéria kapuja felett.

Felállítás

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2021.11.18. 18:04
Arra jártam (nem először), felnéztem. Persze, itt a Vármegye Galéria, jelzi a cégér is. Látom, ott egy férfifej, méghozzá igen ismerős! Nem mondom, hogy ott, helyben azonosítottam, de valahogy tudtam, hogy előző korokhoz kötődik.
Bevallom izgatott. Azért is, mert nincs a lapon és nagyon nem értettem, hogy történhetett? Nem egy képzeletbeli férfifej, valós ábrázolás, csak azonosítani kell. Nem volt könnyű, pedig a "nyelvemen volt".
Az Urbface bejegyzései gyakran segítenek. Itt is ez történt, bár vannak csapdák. Az biztos, az ábrázolt férfi Johannes Gutenberget idézi, ami – szokás szerint – az épület történetéhez kötődik.
Korábban is állt itt egy, ill. két ház. Az 1891-ben elbontott helyére egy épület került, hogy kiszolgálja az Országgyűlési Értesítő Kő- és Könyvnyomda Rt. nyomdája, a Magyar Újságkiadó Rt és 1894-től az Egyetértés c. "ellenzéki" lap igényeit. Az eklektikus stílusú épület tervezője a cikk szerint Alpár Ignác.
1904-től talán változás történt, a lap tulajdonosa Erdős Armand zeneszerző és zenekritikus, aki irodalmárokat és közművelődésben jártas urakat alkalmazott.[1] A megadott névsor alapján azonban nem biztos, hogy ez a "nagy fordulat" volt.
Gutenberg, 'a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálója..., a kézisajtó és a festékező labdacs európai elterjesztője"[2] egyértelműen kapcsolható az épület funkciójához. Megnézve a róla készült egyik portrét https://hu.wikipedia.org/wiki/Johannes_Gutenberg#/media/F%C3%A1jl:Gutenberg.jpg – talán még a mellszobor előzménye s látható. Ez bizalmat ad az Urbface írásának.
Épületet díszítő alkotásoknál általában az a feltételezés, hogy az alkotás az épület felépítésekor került a helyére. Itt azonban az szerepel, az alkotó Ligeti Miklós. Ő azonban sajnálatosan éppen akkortájt, vagyis kicsit korábban született (1871), amikor az építkezés megindult.
Az 1904-es változás alap lehet egy mellszobor iránti igényre, de semmi nincs, ami alátámasztaná. Sajnos az építészettel foglalkozó, jelenleg elérhető folyóiratok böngészése nem hozott eredményt.
Fáj a szívem, mert igazán nagy felfedést igazolna egy eddig lappangó Ligeti-alkotás bemutatása. Persze, azt is átgondoltam, hogy ha ez igaz lenne, valószínűleg néhai kollégánk, "lig" már bemutatta volna.
Források:
[1] OÉKK-ház, Gutenberg-galaxis: http://urbface.com/budapest/az-oekk-haz
[2] Johannes Gutenberg: https://hu.wikipedia.org/wiki/Johannes_Gutenberg

Cím alapján hasonló

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468228
Feltöltve
2021.11.14. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 11:00

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468221
Feltöltve
2021.11.14. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 10:58

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468222
Feltöltve
2021.11.14. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/40 • 11.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 10:58

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468226
Feltöltve
2021.11.14. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 35.5mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 10:58

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468223
Feltöltve
2021.11.14. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 27.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 10:58

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468229
Feltöltve
2021.11.14. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 33.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 11:00

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468227
Feltöltve
2021.11.14. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 84.8mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 11:00

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468224
Feltöltve
2021.11.14. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 53.1mm • ISO800

468230
Feltöltve
2021.11.14. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 62.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 11:00

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468232
Feltöltve
2021.11.14. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 11:00

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468225
Feltöltve
2021.11.14. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 53.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 10:58

"Johannes Gutenberg" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468231
Feltöltve
2021.11.14. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 5.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.14. 11:00
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.18. 18:04
Göröntsér Vera publikálta "Johannes Gutenberg" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.