Penc, Rákóczi út 18.

Penc
Rákóczi út 18.
A polgármesteri hivatal melletti Szent István téren.

Avatás2014. szeptember

Koltai László (fafaragó)

kalaposlány
2021.11.12. 15:17
Penc településen a polgármesteri hivatal mellett, szépen kialakított, parkosított teret avattak 2014. szeptemberben. A teret Szent Istvánról nevezték el, és ezen az avatási ünnepségen került sor a tér névadójának tiszteletére készült szobor felszentelésére is. A szobor és a park megvalósulásában, a pályázaton nyert támogatás kiegészítésére, nagyon sokan segítettek munkájukkal, adományukkal, akikről a helyi újságban olvashatunk. A közel három méter magas, egy méter átmérőjű tölgyfarönkből Koltai László fafaragó faragta ki a nagyméretű szobrot. [1]

A kőlapokkal burkolt alapon álló alkotás, a szoborral együtt faragott hengeres talapzaton elhelyezett Szent István király, a hagyományosan ismert, tekintélyt parancsoló módon jelenik meg. Bal kezében az országalmát tartja, jobb kezében kardját fogja, fején a magyar szent korona, a magyar államiság egyik jelképe, lábánál a hétszer vágott mintázatú címerpajzs. A királyalak palástján a szobrász szignója látható.

A szobor védelmére később, az önkormányzat megbízásából, faoszlopon álló tetőt készített a fafaragó. [2]
Források:
[1] A szobor avatása, alkotója: A Szent István tér átadása: Penci Hírek 2014. november, 3. oldal: http://rhost.dyndns.info/MyWeb/www_penc_hu/dokumentumok/penci_ujsag/penci_ujsag_2014_05.pdf
[2] Tetőt kapott a Szent István szobor: Penci Hírek 2016. január, 10. oldal: http://rhost.dyndns.info/MyWeb/www_penc_hu/dokumentumok/penci_ujsag/penci-ujsag-2016-01.pdf
További linkek
Szent István: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly
Szent korona: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Korona
Hétszer vágott pajzsmező: Árpádsáv: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1ds%C3%A1v

kalaposlány műlapja


Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468025
Feltöltve
2021.11.12. 12:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 12:06

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468017
Feltöltve
2021.11.12. 12:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 12:01

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468024
Feltöltve
2021.11.12. 12:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 12:06

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468016
Feltöltve
2021.11.12. 11:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 11:57

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468022
Feltöltve
2021.11.12. 12:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 12:04

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468020
Feltöltve
2021.11.12. 12:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 12:02

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468029
Feltöltve
2021.11.12. 14:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 14:36

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468019
Feltöltve
2021.11.12. 12:02
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 12:02

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468028
Feltöltve
2021.11.12. 14:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 14:35

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468027
Feltöltve
2021.11.12. 12:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 12:08

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Koltai László (fafaragó)
Település
Penc
Feltöltő
Azonosító
468026
Feltöltve
2021.11.12. 12:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.12. 12:07
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.11.12. 15:17
kalaposlány publikálta "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.