Tűzzománc kompozíció

Budapest, X. kerület, Kőér utca 5.

Állapot: Lebontott

Budapest
X. kerület, Kőér utca 5.
A Lampart Vegyipari Gépgyár Zrt. gyárudvarán az egyik épület homlokzatán található.

Készítés1964

ifj. Kátai Mihály (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2021.11.12. 07:37
Néha különös dolgokat művel velem a véletlen. Tegnap reggel egy számomra eddig ismeretlen útvonalon vitt keresztül a navigációs rendszer a fővároson, miközben Székesfehérvárról a Kerepesi útra tartottam. Először a Lampart feliratú kapura kaptam fel a fejem, majd megpillantottam a mögötte lévő gyárépület homlokzatán egy szépségét. Nemcsak az alkotás, hanem a közelgő stop tábla miatt is a fékre léptem, majd a kereszteződést elhagyva egyből félreálltam és izgatottan nyitottam meg a (köz)térképünket. Nem akartam elhinni, hogy még nincs dokumentálva. Sajnos a reggeli fények nem voltak kedvezőek a fotózáshoz, de pár órával később a visszafelé vezető úton már tökéletesek voltak a fényviszonyok.

A Lampart (ZIM) profilja vegyes volt, az ország területén több gyáregységben (Budapest Kőbánya, Budafok, Salgótarján, Kecskemét, Bonyhád) folyt a munka. A gyárak, gyáregység főprofilja egymástól eltérő volt, melyekről részletesen az alábbi linken lehet olvasni: [1] [2].

A Kőbányán lévő gyár egyik épületének homlokzatán egy 24 elemből álló zománc kompozíció látható. A felső részen a gyár által előállított zománcozott vegyipari gépek és berendezések láthatóak, alatta három személy; két férfi és egy nő. A női alak egy folyadékkal teli lombikot tart, míg a középső férfi kezében egy könyv látható. A területre nem volt lehetőségem belépni, melyet így utólag nem is bántam meg, mert fotózás szempontjából nem okozott problémát, hogy a kerítésen kívül tartózkodtam. Elsősorban szignót szerettem volna keresni, de miután asztali gépemen közelebbről átnéztem a fotókat és belenagyítottam sikerült is megtalálnom, amit kerestem. A középső férfi kezében lévő könyvön az alábbi felirat olvasható: KÁTAI MIHÁLY 1964

"A Tűzzománcművészek Magyar Társaságának tiszteletbeli elnöke. A kortárs magyar zománcművészet legnagyobb hatású művészegyénisége, akihez szorosan kapcsolódik a műfaj 60-as években történt fellendülése, a zománc képzőművészeti irányba való elmozdulása. A zománccal még a főiskola idején Budapesten, a Lampart Zománcipari Műveknél ismerkedett meg, ahol kihasználva a lehetőségeket, a 60-as években folyamatosan alkot, eleinte “lábaszománcot”, később elsősorban fémes zománcokat használva. 1964 tájától egyre többet tartózkodott Kecskeméten is, ahol Stefániay Edittel, Simon Balázzsal együtt folytatott kísérleteket a helyi zománcgyárban.Sikereket ért el a Képcsarnokon keresztül eladott zománcos táblaképeivel. 1970-ben a bécsi Schauer zománcgyár meghívására Ausztriában dolgozott. Nevéhez fűződik a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep megalapítása 1975-ben, melynek 1987-ig a művészeti vezetője volt." [3]
Források:
[1] "Lampart" Zománcipari Művek - Delta, 1969. május 1. (3. évfolyam, 5. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/Delta_1969/?pg=285&layout=s (ARCANUM - előfizetéses adatbázis)
[2] Lampart Vegyipari Gépgyár Zrt.: http://www.lampart.hu/
[3] Artportal - Ifj. Kátai Mihály festő, zománcművész: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/katai-mihaly-ifj-698/
További linkek
Kátai Mihály festő, zománcművész életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/alkotok/megtekintes/4024/ifj-katai-mihaly-1935

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Tűzzománc kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Kátai Mihály (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467896
Feltöltve
2021.11.11. 20:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/640 • 40mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.11.11. 20:08

"Tűzzománc kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Kátai Mihály (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467897
Feltöltve
2021.11.11. 20:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ9/1 • 1/320 • 38mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.11.11. 20:08

"Tűzzománc kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Kátai Mihály (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467898
Feltöltve
2021.11.11. 20:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ9/1 • 1/400 • 30mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.11.11. 20:08

"Tűzzománc kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Kátai Mihály (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467899
Feltöltve
2021.11.11. 20:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ9/1 • 1/320 • 90mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.11.11. 20:08

"Tűzzománc kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Kátai Mihály (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467900
Feltöltve
2021.11.11. 20:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ9/1 • 1/250 • 90mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.11.11. 20:08

"Tűzzománc kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Kátai Mihály (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467901
Feltöltve
2021.11.11. 20:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ9/1 • 1/320 • 105mm • ISO200

467902
Feltöltve
2021.11.11. 20:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ9/1 • 1/250 • 92mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.11.11. 20:08

"Tűzzománc kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Kátai Mihály (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467903

467904

467905

467906

Összesen 11 fotó

Műlap története

21.11.12. 07:37
Szapet publikálta "Tűzzománc kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.