Budapest, XIX. kerület, Corvin körút 35.

Budapest
XIX. kerület, Corvin körút 35.
Az utcán, a megadott címen.

Avatás2021. február

Urmai Ungurán László (képzőművész)

TundeK62
2021.11.14. 21:24
Az ötödik térvers egy hármas útkereszteződésben állt. Az Esze Tamás út, Corvin körút, és a Martinovics utca találkozásánál, az óvoda kerítése mellett kapott helyet. Egyedül itt volt meg a beépített prizma, amibe bele is néztem, bele is fotóztam...
Mégis, ezután a pont után tévedtem el, pedig tényleg egyértelmű volt, hogy merre kell menni... Így jár az, aki ismeretlen terepen fotóz...
A vers, amit a talapzaton olvastam: "Színes emlékek / és vágyak / kavarognak a lombok / időalagútján."
A plasztika az idő körforgását, állandó múlását jeleníti meg.

A Wekerlei Térvers egy 10 állomásból álló, 1600 méter hosszú sétaút, mely mentén tíz versfát állítottak fel, az idén, 2021 februárjában. Kilenc alkotója van, tehát az egyetlen, akit most beírtam, ő a képzőművész, de a többiek is részt vettek, vállaltak az alkotói folyamatban. A neveik, ábécérendben:
Bank Róbert (közgazdász, kreatív szakember)
Csóka Eszter (bábkészítő, drámapedagógus)
Fazekas Csaba építész
Ivancsics László építőmérnök, ezermester
Romhányi András (népművelő)
Somlói Judit építész, a WTE elnöke
Szebenyi Marianna (szervező, tréner)
Urmai László grafikus, festőművész
Váradi Balázs (közgazdász)
A tíz képzőművészeti alkotás, egy még teljesen új forma. A közös bennük, a felhasznált anyaguk, hogy mindegyik talapzatán egy versrészlet olvasható, és a leírásból látom, hogy mindegyik talapzatba elrejtettek egy nézőkét, ami segít a továbbhaladásban (is). Ha ez egy tényleges, beépített prizma, akkor viszont szomorúan írom le, hogy csak egyetlen helyen találtam meg ténylegesen, október elején. Ha viszont nem, akkor sincs nagy probléma, mert én láttam is, nem csak néztem a séta során...
A fa oszlopok eredetileg egy installáció részei voltak. A 2009-ben, a Wekerle telepen felavatott Megfagyott Muzsikusok című mű 21 oszlopot tartalmazott: https://i.pinimg.com/originals/00/08/6d/00086d9db41e6b6e08f2c169f166d83b.jpg
2012-re az az alkotás tönkrement, és az alkotócsapat új funkciót keresett a faragott fáknak. Kerestek helyszíneket, írtak verseket, kitalálták hozzá a képi megjelenítéseket. Meg persze a biztonságot, statikát figyelembe véve alkották meg az új sorozatot, a Wekerlei Térverseket.
Pályáztak, és nyertek egy nem túl nagy összeget, amit a saját és önkéntesek munkájával kiegészítve készítették el a műveket.

Különben meg azért tévedhettem el, mert a lányomék épp a Wekerletelep másik oldalán laknak, és ezen a részen, ahol a Térversek állnak, valóban még nem is jártam a fotózás előtt. Hiába szimmetrikusak, de nagyon hosszúak az utcák, hiszen egynémelyikük, mint mondjuk a a Zalaegerszeg utca is, majd az egész telepen átér, azért mégiscsak mások a házak... Annyi időm meg még nem volt, amikor náluk vagyok, hogy tüzetesen megismerkedjek mindennel.
Források:
Wekerle (A Wekerlei Társaskör Egyesület Tájékoztató Lapja): 2021. 1–2.szám: 16–17. oldal
További linkek
http://wekerleitervers.hu/
https://www.facebook.com/tervers

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Wekerlei Térvers 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467779
Feltöltve
2021.11.11. 13:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 13:54

"Wekerlei Térvers 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467780

467781
Feltöltve
2021.11.11. 13:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO125

467782
Feltöltve
2021.11.11. 13:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

467783

467784
Feltöltve
2021.11.11. 13:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 18.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 13:54

"Wekerlei Térvers 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467785
Feltöltve
2021.11.11. 13:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

467786

467787
Feltöltve
2021.11.11. 13:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 13:54

"Wekerlei Térvers 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467788
Feltöltve
2021.11.11. 13:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 13:54
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.11.14. 21:24
TundeK62 publikálta "Wekerlei Térvers 5." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.