Szentháromság-oszlop

Csákány, Fő utca 63.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Holy Trinity column

Csákány
Fő utca 63.
A Nagyboldogasszony-templom előtt.

Készítés1913


Bertha János
2021.11.09. 19:14
Csákányban, a Nagyboldogasszony-templom előtt találjuk a település Szentháromság-oszlopát.
Ez a Somogy megyei község is megszenvedte a török idők pusztítását.[1]
1532-ben kifosztották a település ferences kolostorát, négy szerzetest meggyilkoltak.[2]
Szigetvár eleste után, annak ellenére, hogy a kolostor falain várat emeltek teljesen elnéptelenedett a vidék. A XVIII. század második felében kezdődött újra az élet, ekkor tájt emelték új templomát is.
A festett Szentháromság szobor egy köralapú, akantusz díszítésű magas oszlopon áll. Talapzatának felirata részben olvasható. A szobrot a Szentháromság dicsőségére (?) József és neje Makai Mária 1913-ban állíttatta.
Két mellékalak is díszíti a szobrot, minden bizonnyal az állíttatók védőszentjei: Szűz Mária és Szent József.
A Szentháromság szoborcsoportja a mennyei dicsőséget szimbolizáló felhőben ábrázolt. Az Atya kezében a kereszt jelével díszített világot kormányzó jogar látható. Feje mögött az Atyára jellemző glóriaként háromszöget látni. [3][4] Az Atya és Fiú között a Szent Kereszten, kiterjesztett szárnyakkal lebeg a Szentlelket jelképező galamb. A keresztet a Fiú átöleli. Az alakokat dicsfény övezi.
1913-ban készült Welk Károly marcali műhelyében.
Források:
[1] Csákány: http://lexikon.katolikus.hu/C/Cs%C3%A1k%C3%A1ny.html
[2] Ismertető tábla a településen. (Adalék fénykép.)
[3] Szentháromság: http://lexikon.katolikus.hu/S/Szenth%C3%A1roms%C3%A1g.html
[4] Dicsfény: https://katolikus.ma/egy-idoben-a-kereszteny-muveszetben-negyszogletes-gloriak-is-voltak/
További linkek
-Welk Károly: https://library.hungaricana.hu/hu/search/results/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJEQVRBQkFTRSI6IFsiSEVMWUlMQVBPSyJdLCAiU09VUkNFIjogWyJNVVpFX0JBTEFUT05JIl19LCAicXVlcnkiOiAid2VsayBrXHUwMTUxZmFyYWdcdTAwZjMiLCAic29ydCI6ICJSRUNOVU0ifQ&per_page=50

Bertha János műlapja


Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466505
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/60 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466493
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/60 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466495
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466494
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466511
Feltöltve
2021.11.05. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/60 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:41

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466504
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466499
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/60 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466500
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/60 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466503
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/60 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466507
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466502
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/60 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466509
Feltöltve
2021.11.05. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:41

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466512
Feltöltve
2021.11.05. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/60 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:41

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466492
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466514
Feltöltve
2021.11.05. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:41

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466510
Feltöltve
2021.11.05. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:41

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466496
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/60 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466513
Feltöltve
2021.11.05. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:41

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466497
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/60 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466508
Feltöltve
2021.11.05. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:41

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466498
Feltöltve
2021.11.05. 08:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/60 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
466515
Feltöltve
2021.11.05. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/200 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.05. 08:41

Adalék vagy máshol

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Forrás a leíráshoz.
Alkotó
Település
Csákány
Feltöltő
Azonosító
467367
Feltöltve
2021.11.09. 19:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ160/10 • 1/60 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.09. 19:05
Forrás a leíráshoz.
Összesen 23 fotó

Műlap története

21.11.09. 19:14
Bertha János publikálta "Szentháromság-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.