A református templom kakasa

Konyár, Templom utca 17.

Konyár
Templom utca 17.
A református templom tornyának csúcsán.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Hőgye Lajos Tibor
2021.12.11. 12:24
Az eredetileg a 13. század végén román stílusban épített templomot a 15. században gótikus stílusban bővítették, majd a reformáció térhódítása után, 1780-ban késő barokk stílusban került átépítésre. Nagy Lajos lelkész 1893-ban ezt írta: "1855-ben északi oldala, -1890-ik évben pedig a déli oldala bővíttetett ki mindenik alkalommal a torony is kijavíttatott, sőt 1855-ben bádoggal fedetett be." [1] Ekkor még nem került a torony csúcsára a bádogból készített kakas, amely csaknem kétdimenziós figuraként a vallási éberségre hívja fel a figyelmet.[2] A kakast kukorékolás közben láthatjuk, erre megfeszített nyaka is utal. Alatta kovácsoltvas díszítés és díszes toronygomb, benne Szentjóbi István konyári oskola mester hosszú versével 1744-ből.[1]
Források:
[1] A templom építéstörténetéről: Várady József: A Tiszántúl református templomai 1. 1991, 248. o.
[2] Az információt köszönöm, Erdőháti Fürj Anikó lelkipásztornak.
További linkek
Az egyházközségről: http://derefem.hu/konyari-reformatus-egyhazkozseg/
A kakas, mint szimbólum: http://regi.reformatus.hu/mutat/a-kakas-szimbolumanak-evezredei/

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"A református templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
470118
Feltöltve
2021.11.29. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/200 • 129mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:36

"A református templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
470106
Feltöltve
2021.11.29. 11:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/200 • 129mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:10

"A református templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
470107
Feltöltve
2021.11.29. 11:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/2000 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:11

"A református templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
470112
Feltöltve
2021.11.29. 11:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/1600 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:13

"A református templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
470108
Feltöltve
2021.11.29. 11:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ49/10 • 1/1000 • 16.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:11

"A református templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
470109
Feltöltve
2021.11.29. 11:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/200 • 83.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:11

"A református templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
470110
Feltöltve
2021.11.29. 11:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/200 • 129mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:12

470111
Feltöltve
2021.11.29. 11:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/250 • 129mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:12

"A református templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
470113
Feltöltve
2021.11.29. 11:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ61/10 • 1/200 • 101.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:13

"A református templom kakasa" c. alkotás fotói

Település
Konyár
Feltöltő
Azonosító
470114

470115
Feltöltve
2021.11.29. 11:14

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:14

470116
Feltöltve
2021.11.29. 11:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/160 • 129mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.29. 11:14
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.12.11. 12:24
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "A református templom kakasa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.