Budapest, XI. kerület, Bükköny utca 3.

Budapest
XI. kerület, Bükköny utca 3.
Az albertfalvai Szent Mihály templom előtti parkban.

Felállítás2008

Szövényi Zsolt (fafaragó)

kalaposlány
2022.12.07. 06:34
Az albertfalvai Szent Mihály templom előtti parkban egy faragott palástos, koronás Mária szobor áll egy fülkében. A szobor nagyon szépen kidolgozott, finom ívű arc, dús faragással díszített palást, és ragyogó korona. A kissé emelt szintű talapzaton, a barlangszerű fülkében álló szobor a tisztelet, szeretet virágaival van körülvéve, ezért nem tudtam a vélhetően rajta levő alkotói szignót megkeresni. A plébánián érdeklődtem, s így tudtam meg, hogy a jelenleg a barlangban látható faragott Palástos Mária szobrot Szövényi Zsolt készítette, a korábban, súlyos megrongálás miatt eltávolított Mária-szobor helyére.

A palástos Mária ábrázolásokról egy archív leírásban olvastam. Ebben szerepel: „„… a Dunántúlon ismert a kegykép több változata, a védelmező s a veszedelmektől megóvó „kora-középkori gyökerű palástos Mária”. S. Lackovits Emőke írja egyik könyvének Mária-ünnepeket tárgyaló fejezetében, hogy még az 1990-es években is éltek olyan idős asszonyok, akik esténként lefekvés előtt Máriához fohászkodva azt kérték, hogy vonja őket védelmező palástja alá: „Szűzanyám, vonj engem palástod alá, hogy az éjszaka ne érjen semmi baj!” (2000,185)” [1]

Találtam egy 2007. évi újságban hírt, melyben a kis barlangban korábban volt Mária szobor súlyos rongálásáról, és emiatt történt eltávolításáról esik szó, s melyet idézek, mivel előfizetéses:
„Brutális rombolás Albertfalván: A budapesti XI. kerületi albertfalvi Szent Mihálytemplom parkjában álló Mária-szobrot, amely a fák alatt kis barlangban állt, május 11- én, szombaton összetörték és megcsonkították. A gyanúsítottak ügyében rendőrségi vizsgálat folyik. A megcsonkított szobrot a plébániára vitték be. Hollai Antal plébános azt kérte a hívektől, hogy addig is, amíg új szobor nem kerül a barlangba, virágokkal és mécsesekkel fejezzék ki így is a Szűzanya iránti tiszteletüket.” [2]
Források:
[1] A „Palástos Mária” ábrázolásról: Mária nevenapjára, Írta: Csáky Károly -2015.09.12.: Felvidék . ma hírportál: https://felvidek.ma/2015/09/maria-nevenapjara/
[2] Barlangban korábban álló Mária-szoborról: „Brutális rombolás”: Új Ember 2007-05-27-i száma, 4. oldal: előfizetéses:
https://adt.arcanum.com/hu/view/UjEmber_2007/?query=m%C3%A1ria%2C%20szobor%2C%20albertfalva&pg=327&layout=s
További linkek
Szövényi Zsolt hobby fafaragásáról is olvashatunk itt: „Kávészünet Szövényi Zsolttal” Negyvenkét év a minisztériumban:
https://koszeg.hu/hu/aktualis/hirek/kaveszunet-szovenyi-zsolttal-9622.html

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Palástos Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szövényi Zsolt (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
510657
Feltöltve
2022.12.07. 06:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 22.12.07. 06:14

"Palástos Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szövényi Zsolt (fafaragó)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
510660

510659

510661

510658

510662

Összesen 6 fotó

Műlap története

22.12.07. 06:34
kalaposlány publikálta "Palástos Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.