Lakóház homlokzati domborművei

Budapest, XIII. kerület, Hegedűs Gyula utca 36.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIII. kerület, Hegedűs Gyula utca 36.
A címen található sarokház mindkét oldalán, a homlokzaton.

Felállítás1911

Berger Dezső (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2022.03.21. 20:31
Igaz, hogy a tervező (építész) neve olvasható a homlokzaton, az épület feltárása mégis nagy munkát adhatott kutatójának. Igen kevés, nehezen fellelhető információ maradt fenn. Így nem ismert a mai lakóház eredeti építtetője, a tulajdonos, de tulajdonképpen az épület eredeti funkciója sem.
1911-ben készült el az épület, tervezője Berger Dezső, akinek – ahogy olvasható – itt, az egykori Csáky utcai ház 5. emeletén volt a műterme. A forrás kutatója tervrajzokat böngészett, én így a nyomdokaiban lépkedhetek.[1]
Ha alaposan megnézzük a homlokzaton látható díszítéseket, nem meglepő, hogy a Szecessziós Magazin befogadta gyűjteményébe, így szerepel térképes mellékletében.[2] Egy dombormű kivételével (a kapudombormű látható a kapcsolt lapon) az épületet díszítő alkotások meg is felelnek a stílusbéli elvárásnak.
Másrészt a magazin egy cikke Franz Metzner, a magyar épületszobrászatra gyakorolt hatását vizsgálja, amit követve végigvezeti az érdeklődőt a Berger Dezső által tervezett épületeken. Ennek során bebizonyosodik, hogy következetesen ugyanazok, vagy nagyon hasonló szobrászati elemek találhatók az épületein. Számomra persze ez azt is jelenti, hogy nagy valószínűséggel ugyanazzal a szobrásszal dolgozott, de sajnos kapcsolódóan szobrász nevét (mint általában) nem közlik.
A cikk sorolja Berger Budapesten fellelhető épületeit és látni lehet, hogy a görnyedt hátú atlasz-pár jellemzően szerepel. A megállapítás: "Mindhárom Berger épület bejáratán és annak környékén az építész ugyanazokat a szobrokat és geometrikus díszeket használja!"
A cikk "jugendstil épületszobor és dombormű együttesek"-ként említi az épület és társai homlokzati díszítményeit, kiemelve azok "komplett együttesét".[3]
Én persze továbbra is külön kezelném a realista szellemben megfogalmazott fogadó-domborművet, de mégis egyet is tudok érteni a cikk szerzőjével, hiszen azon is láthatók olyan elemek, amik az alkotáson ugyanezeket a stílusjegyeket viselik.
A műlapon a homlokzaton látható kisebb domborművek csokrát fogom össze. Ezek között vannak ismétlődő elemek, annál is inkább mivel a sarokház két, jól látható oldalán "illik" is megmutatni ezeket a harmóniában elhelyezett motívumokat.
A látványt talán nem is kell kommentálni. Szerepel egy csinos, századeleji frizurába "öltözött" hölgy egy különlegesen megformált bokor mellett féltérdre ereszkedve, néhány madár és maszk, ezek mindegyike kicsit groteszk színezettel.
A sarkon, több emelet magasságában egy ugyancsak kevésbé túlöltözött, fiatal lányt látunk, mögötte egy gunyoros-csúfságos ördögfej. Ez kirí a harmonikusan megformált többi motívum közül, és ki-ki megfejtheti, mi is lehet az üzenete?
Források:
[1] A ház építéstörténete: https://budapest100.hu/house/hegedus-gyula-utca-36/
[2] Szecessziós Magazin térképes melléklete: http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=13&cim=hegedus-gy-u-36&cimtxt=%20CIM
[3] Bolla Zoltán: Franz Metzner hatása http://www.szecessziosmagazin.com/magazina/jugendstilfranzmetznerkapcsolat.php

Cím alapján hasonló

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Berger Dezső (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
480672
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.20. 11:36
2019. február

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Berger Dezső (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
480683
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 46.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.20. 11:41
2019. február

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Berger Dezső (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
480695
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 77.8mm • ISO80

480677
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 7.1mm • ISO80

480676
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 9.8mm • ISO80

480679
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 95.9mm • ISO160

480678
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 56.2mm • ISO200

480680
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20mm • ISO125

480675
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 73.6mm • ISO250

480681
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO80

480682
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 46.1mm • ISO100

480674
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO250

480685
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

480697
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1000 • 43.5mm • ISO80

Göröntsér Vera 22.03.20. 11:48

480696

480686
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1250 • 10.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.20. 11:41
2019. június

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Berger Dezső (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
480684
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO80

480687
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • 42.3mm • ISO80

480688
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 102.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.20. 11:41
2019. június

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Berger Dezső (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
480689
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.8mm • ISO80

480693
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • 11.7mm • ISO80

480691
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

480692
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • 13.6mm • ISO80

480673
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2022.03.20. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 77.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.20. 11:36
2019. február

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Berger Dezső (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
480690
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 61mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.20. 11:41
2019. június

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Berger Dezső (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
480694
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2022.03.20. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 41.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.20. 11:41
2019. június
Összesen 26 fotó

Műlap története

23.07.02. 17:54
Megérintettem a "Lakóház homlokzati domborművei" alkotást
22.03.21. 20:31
Göröntsér Vera publikálta "Lakóház homlokzati domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.