Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Csepei Zoltán Dénes és Miklós emlékére

Verseg
Fő utca 1.
A gyógyszertár előtti kis téren áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Benkő Gabriella Emese
2022.06.08. 21:09
A versegi gyógyszertár előtti kis téren áll az angyal szobor. Egyszerű beton talapzaton látható a fehér márvány alak kisebb mint életnagyságú.
Dr. Csepei Zoltán Béla egykori helyi földesúr készíttette fiai emlékére. Csepei Zoltán Dénes 1920-ban és Csepei Zoltán Miklós 1922-ben az első világháborúban, haltak meg Szibériában. A szülök fájdalmukban, hogy el sem temethették fiaikat, angyal szobrot állíttattak az egykori kúria kertkében. A múltrendszerben a kúriában Tsz-központ működött, ma magánkézben van az egykori kis kastély. Kármentés címén a rendszerváltás során került a község közterületére, így őrizve meg a család emlékét.

A szobor megrongálódott kézfeje és orra hiányos. Karcsú női alakot formáz, földig érő szárnyakkal széttárt karokkal, mezítláb lepelben ábrázolta a szobrász. Az angyal lába mellett tölgyfa ágak hevernek. A talapzat elején vésett gyász szöveg olvasható. Hátul az elhunyt fiúkra emlékeznek.
Az alkotója egyelőre ismeretlen, alkotói szignót nem találtam rajta, eléggé szennyezett ráférne egy alakor restaurálás.
Források:
A község polgármesteri hivatalában kaptam az információt.
További linkek
A községről:https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/pest-pilis-solt-kiskun-varmegye-i-11814/pest-pilis-solt-kiskun-varmegye-kozsegei-irta-ifj-reiszig-ede-dr-tortenetiro-a-kozponti-szerkeszto-bizottsag-tagja-118EA/verseg-11B29/

Cím alapján hasonló

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488390
Feltöltve
2022.06.02. 18:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:15

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488391
Feltöltve
2022.06.02. 18:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/160 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:15

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488396
Feltöltve
2022.06.02. 18:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/200 • 23mm • ISO100

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:16

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488397
Feltöltve
2022.06.02. 18:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/250 • 23mm • ISO100

488401
Feltöltve
2022.06.02. 18:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/200 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:27

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488400

488398
Feltöltve
2022.06.02. 18:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/125 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:16

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488399
Feltöltve
2022.06.02. 18:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:27

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488393
Feltöltve
2022.06.02. 18:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/320 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:15

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488402
Feltöltve
2022.06.02. 18:28
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/250 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:28

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488395
Feltöltve
2022.06.02. 18:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/250 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:16

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488394
Feltöltve
2022.06.02. 18:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:15

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488392
Feltöltve
2022.06.02. 18:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/250 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 18:15

"Angyal" c. alkotás fotói

Település
Verseg
Feltöltő
Azonosító
488403
Feltöltve
2022.06.02. 19:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/320 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.02. 19:01
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.06.08. 21:09
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Angyal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.