Jósa András-emléktábla

Nyíregyháza, Szent István utca 68.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Dr. Jósa András emléktáblája

Nyíregyháza
Szent István utca 68.
A sebészeti tömb földszintjén a bejárattól balra, a falon látható.

Avatás1984. november 30.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2021.12.01. 06:46
Jósa András "(Nagyvárad, 1834. november 30. – Nyíregyháza, 1918. szeptember 6.) magyar régész, orvos és antropológus. " A nyíregyházi megyei múzeum alapítója a helyi kórház és egy városrész névadója. [1]

Születésének 150. évfordulóján, ünnepségsorozat keretében avatták fel a kórház névadójának domborműves emléktábláját, az új baleseti és sebészeti tömb aulájában. A három részből álló bronz alkotás első része életnagyságú, Jósa Andrást ábrázolja munka közben, csipesszel a kezében. A másik oldalon a név és egy idézet olvasható: " Az orvos, kit a nép megkedvelt vagy legalábbis megszokott, nagyobb hatalmat gyakorol a népre, mint a zsandár szironya. 1896 "

"Ennek az új épületnek az előcsarnokában kapott helyet Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, a Jósa bronzdombormű, amelyet tegnap lepleztek le. Ezután az Északi temetőben Jósa András sírjánál helyezték el koszorúikat a múzeumalapító, kórházszervező tudós nevét viselő intézmények képviselői." [2]
Források:
[1] Jósa András: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3sa_Andr%C3%A1s
[2] Avatás: Kelet-Magyarország, 1984. december 1. (44. évfolyam, 282. szám) címlap és a 15. oldalon.
https://library.hungaricana.hu/en/view/KeletMagyarorszag_1984_12/?pg=14&layout=s
További linkek
Pajkos kuruc: http://emlekjelek.hu/index.php/59-a-pajkos-kuruc

Cím alapján hasonló

"Jósa András-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
470273
Feltöltve
2021.11.30. 20:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 20:46

"Jósa András-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
470274
Feltöltve
2021.11.30. 20:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 20:46

"Jósa András-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
470275
Feltöltve
2021.11.30. 20:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/40 • 23mm • ISO1250

470271

470281
Feltöltve
2021.11.30. 21:25

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 21:25

"Jósa András-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
470280
Feltöltve
2021.11.30. 21:24
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 21:24

"Jósa András-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
470276
Feltöltve
2021.11.30. 20:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/50 • 32mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 20:46

Archív fotók

"Jósa András-emléktábla" c. alkotás fotói

Kép felirata: "A Jósa-domborműnél dr. Vágvölgyi János méltatta a névadó munkásságát."
Alkotó
Település
Nyíregyháza
Feltöltő
Azonosító
470279
Forrás
Kelet-Magyarország, 1984. december 1. (44. évfolyam, 282. szám) címlapon https://library.hungaricana.hu/en/view/KeletMagyarorszag_1984_12/?pg=0&layout=s
Évszám
1984
Feltöltve
2021.11.30. 21:22
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 21:22
1984, Archív felvétel
Kép felirata: "A Jósa-domborműnél dr. Vágvölgyi János méltatta a névadó munkásságát."
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.12.01. 06:46
Benkő Gabriella Emese publikálta "Jósa András-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.