Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve

Felsőörs, Körmendy prépost utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Prépostsági templom timpanon-domborműve

Felsőörs
Körmendy prépost utca
A Bűnbánó Magdolna-templom bejárata fölött.

Felállítás13. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2021.10.16. 09:34
A Felsőörs központjában álló római katolikus templom építése valószínűleg már a XII. században elkezdődött, de csak az 1200-as évek első felében fejeződött be.[1][2]
A nyugati kapu bejárata feletti domborművek a XIII. században készültek. Abban, hogy mit ábrázolnak ezek a sérült és töredékes reliefek, a műemléki szakirodalom is eléggé bizonytalan.
Tóth Sándor a Műemlékvédelmi Szemlében 2000-ben megjelent tanulmányában az ábrázolást két részre bontja, a felül lévő timpanonra és az alatta elhelyezkedő szemöldökkőre.
Úgy véli, hogy a felső mezőben: ... a "kis főalak kilétét dicsfénykereszt vízszintes szárai jelzik: Jézus látszik ott ülni, ölébe fektetett kézzel. Jobbja felől ágyféle, rajta nála alig alacsonyabb félalak emelkedik nagy, körülbugyolált fejjel, feléje fordulva. Jobb karjával az ágyra támaszkodik, balja nem látszik. A kevés kivehető képi elem azt sejteti, hogy Szűz Máriát látjuk gyermeké­vel."[3]
Az alsó mezőben, középen valószínűleg egy püspök alakja látszik pásztorbottal, áldást osztó kézzel. Az, hogy kik állnak mellette, nehezen eldönthető. Bedy Vince szerint a donátor és felesége. - "A portálé középső részében jobbjával áldást adó főpapi alak látható, fején főpapi süveggel, baljában pásztorbottal. Mellette jobbról férfi, balról női alak áll. Bizonyára az alapító kegyúrat és feleségét akarja ábrázolni e két alak, akik e temp­lomban elsőkként fogadták a prépost főpapi áldását."[4]
Ennek viszont ellentmondani látszik az, hogy a (szemból nézve) jobb oldali alak feje körül mintha dicsfény jelenne meg. Ha ez így van, akkor szent személyeknek kell lenniük. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a püspök mellett két diakónus áll.[5]
Figyelmet érdemelnek a bélletes kapuzat fejezetfrízei is. (Lásd: "adalék" képek.)
Források:
[1] Bedy Vince: A felsőörsi prépostság története, Veszprém, 1934. 13. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/Books_14_EgyhaztortenetEgyhaziIrodalom_0844_Felsoorsi_prepostsag_tortenete_329/?pg=12&layout=s
[2] Róka József: Felsőörs, prépostsági templom - https://regitemplomok.wordpress.com/2016/06/23/felsoors-prepostsagi-templom/
[3] Tóth Sándor: A felsőörsi préposti templom nyugati kapuja, in: Műemlékvédelmi Szemle, 2000/1 - 2, 67. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/MuemlekvedelmiSzle_2000_01_02/?query=t%C3%B3th%20s%C3%A1ndor%20a%20fels%C5%91%C3%B6rsi%20pr%C3%A9posti%20templom%20nyugati%20kapuja&pg=70&layout=s
[4] Bedy Vince, i. m. 116. p. - Előfizetést igénylő digitális vűltozat: https://adt.arcanum.com/hu/view/Books_14_EgyhaztortenetEgyhaziIrodalom_0844_Felsoorsi_prepostsag_tortenete_329/?pg=115&layout=s
[5] Tóth Sándor, i. m. 67 - 68. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/MuemlekvedelmiSzle_2000_01_02/?query=t%C3%B3th%20s%C3%A1ndor%20a%20fels%C5%91%C3%B6rsi%20pr%C3%A9posti%20templom%20nyugati%20kapuja&pg=70&layout=s



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462541
Feltöltve
2021.10.15. 18:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 21.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 18:24

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462559
Feltöltve
2021.10.15. 19:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 42.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 19:32

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462558
Feltöltve
2021.10.15. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 21.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 19:29

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462542
Feltöltve
2021.10.15. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 42.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 18:35

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462546
Feltöltve
2021.10.15. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/60 • 9.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 18:35

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462545
Feltöltve
2021.10.15. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 18:35

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462551
Feltöltve
2021.10.15. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 19:04

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462552
Feltöltve
2021.10.15. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 19:04

Adalék vagy máshol

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462543
Feltöltve
2021.10.15. 18:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 18:35

"Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. alkotás fotói

Település
Felsőörs
Feltöltő
Azonosító
462544
Feltöltve
2021.10.15. 18:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/200 • 19.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.15. 18:35
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.10.16. 09:34
Orbán Róbert publikálta "Bűnbánó Magdolna-templom timpanon-domborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.