Szent Anna a gyermek Máriával

Fertőhomok, Akác utca 72.

Fertőhomok
Akác utca 72.
Az óvoda épületén.

Felállítás2020

Patona Teréz (keramikus)
Brodszky Ferenc (keramikus)

Bertha János
2021.10.11. 19:22
Fertőhomokon Szent Anna tisztelete közismert.
Példa rá a Szent Anna-templom és az óvoda oromzatán látható kép.
Patona Terka és Brodszky Ferenc házaspár, népi iparművészek alkotása 2020-ban készült.[1]
Már késő középkori ábrázolásokon is feltűnik Szent Anna alakja, aki könyvvel a kezében ábrázolt, amint Máriát olvasni tanítja.
Szent Annát, Jézus nagyanyját kezében irattekerccsel látjuk, mellette Mária áll. Különlegessége abban mutatkozik meg, hogy abban az időben a lányok taníttatása nem volt szokás. Azonban Mária Erzsébetnél tett látogatása alkalmával mondott öröméneke, a Magnificat, bizonyosságot ad a Szentírás ismeretéről.
Szent Anna ünnepe, emléknapja július 26-án van. Neve annyit jelent, mint kegyelemmel áldott.[2]
„Szent Anna a késő középkor folyamán a család és a nemzetség oltalmazójává vált: mint matriarchában, benne látták ugyanis Jézus tágabb értelemben vett családjának magvát. Mivel későn részesült gyermekáldásban, ezért a vajúdó nők, a terhes asszonyok patrónájaként is tisztelték, de pestis idején is imádkoztak hozzá. A barokk korban a jó halál patrónájaként is számon tartották, valószínűleg annak köszönhetően, hogy halálakor a kis Jézus jelen volt halálos ágyánál.”[3]
Köszönöm Várhelyi Luca Annának az alkotók kikutatásához nyújtott segítségét.
Források:
[1] Szent Anna mozaik: http://www.fertohomok.hu/images/news/215/fh_no_kozmeghallgatasi_tajekoztato_bc8y.pdf
[2] Szent Anna: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0726.html
[3] Nagy Szent Család: https://mindennapoktortenete.blog.hu/2019/03/02/a_nagy_szent_csalad_szent_anna_kultusza_a_keso_kozepkori_magyarorszagon

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Anna a gyermek Máriával" c. alkotás fotói

Alkotók
Patona Teréz (keramikus)Brodszky Ferenc (keramikus)
Település
Fertőhomok
Feltöltő
Azonosító
440889
Feltöltve
2021.05.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/80 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.01. 10:11

440892
Feltöltve
2021.05.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/80 • 135mm • ISO100

440887
Feltöltve
2021.05.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/80 • 200mm • ISO100

440886
Feltöltve
2021.05.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/80 • 22mm • ISO100

440888
Feltöltve
2021.05.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/80 • 62mm • ISO100

440890

440894

440891
Feltöltve
2021.05.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/80 • 58mm • ISO100

440895
Feltöltve
2021.05.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/80 • 70mm • ISO100

440896

440897
Feltöltve
2021.05.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/80 • 195mm • ISO100

440885
Feltöltve
2021.05.01. 10:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/80 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.01. 10:11
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.10.11. 19:22
Bertha János publikálta "Szent Anna a gyermek Máriával" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.