Ózd, Árpád vezér út 27.

Állapot: Tudsz róla?

Alternatív, helyi címek:Ma és Tegnap

Ózd
Árpád vezér út 27.

Készítés1962

Eigel István (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2021.10.09. 11:57
Évek óta szerettem volna eljutni Ózdra. Régi vágyam végül július végén teljesült. Hosszú lista volt a fejemben a megtekintendő alkotásokat illetően. Ózd Bolyok városrészben lévő egykori Bükk Étterem és Presszó felkeresése is szerepelt terveim között, holott tudtam, hogy a vendéglátóipari egység már régóta zárva van. Eigel István festőművész életrajzában olvasható, hogy készített egy mozaikot a Bükk presszó részére. Sikerült is megtalálni az épületet.

A közös bejárattal rendelkező vendéglátóipari egység szélfogójából balra nyílik a presszó, jobbra az éttermi rész. A kirakati üvegportálon keresztül sikerült belesnem a helyiségekbe. A kávézó részén a padlón régi mettlachi mozaik látható, a háttérben bárpult. Az éttermi részről jópár kép fellelhető az interneten, azonban a presszóról eddig semmi sem jött szembe. Egészen két héttel ezelőttig, amikor a Fortepanon a Főfotó által adományozott képek között megpillantottam valamit.

Ádyval közös nyomozásba kezdtünk, a kép minden apró részletét összevetettük az éttermi részről rendelkezésre álló fényképekkel. A padlóburkolat egyezik a mostanival, a korlát egy az egyben megegyezik az étteremben lévővel, a mennyezeti szellőzőrácsok és a szélfogóból nyíló régi bejárati ajtó az éttermi részen lévő ikertestvére. Kétséget kizáróan jó helyen járunk.

Megkerestem Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténészt, aki a Képző- és Iparművészeti Lektorátusi Adatbázis iratanyagát kezeli és kutatja. Tőle kapott visszajelzés alapján a mettlachi mozaikból álló alkotás címe: Ma és Tegnap. Méretét tekintve 12 m2. (A festőművész életrajzaiban is ugyanez a megnevezés szerepel, azonban Ózd-Szolnok (???) településnek/városrésznek van írva, de ez mindenhol elírás. A lektorátusi adatbázisban és kiállítási katalógusfüzetében már helyesen Ózd-Bolyok szerepel, mert a valóságban is ez a városrész neve.)[1][2]

A falon lévő mozaik alkotáson az előtérben fiatalok csoportja látható, mögöttük épületek rajzolódnak ki. A település a 60-as, 70-es években az Ózdi Kohászati Művek folyamatos fejlesztésének köszönhetően nagyfokú fejlődésnek indult, az oda települő és munkát vállaló fiataloknak a fejlődő város biztos megélhetőségi lehetőséget teremtett.

Hosszas keresés kutatást követően végül előkerült egy fénykép a presszóról, mely sajnos 2013-as, ahol az alkotás már nem látható, a helyére Árpád vezér arcképe került. (A Bükk Presszó később Árpád Vezér Kávézó néven is működött éveken keresztül.) Igaz, hogy a helyszínen nem láttam a falon a mozaikot, de kétséget kizáróan nem merem kijelenti, hogy lebontásra került. Nem tudhatjuk, hogy az évtizedek folyamán esetleg egy gipszkarton került elé és csak letakarásra kerülhetett. Az épület önkormányzati tulajdonban van, egy ismerősömtől visszajelzést várok, aki megpróbál bejutni az épületbe és alaposan szemügyre veszi közelről. Egyenlőre "Tudsz róla?" státuszra állítanám, amint visszajelzés érkezik módosítom az állapotát.
Források:
[1] Eigel István kiállítás katalógusfüzet (1981): https://adt.arcanum.com/hu/view/MuveszetiKatalogusok_1981_EigelIstvanfestomuveszkialli_097_109/?pg=3&layout=s (ARCANUM - előfizetéses adatbázis)
[2] Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténész - Képző- és Iparművészeti Lektorátus Adatbázisa
További linkek
Eigel István életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1111
Eigel István életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Eigel_Istv%C3%A1n

Szapet műlapja


Cím alapján hasonló

"Mozaik" c. alkotás fotói

A Bükk Étterem és Presszóban lévő alkotás
Fortepan - Adományozó: FŐFOTÓ
képszám: 214513
Alkotó
Eigel István (festőművész)
Település
Ózd
Feltöltő
Azonosító
460950
Forrás
https://fortepan.download/_photo/1600/fortepan_214513.jpg
Évszám
1970
Feltöltve
2021.10.03. 09:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.10.03. 09:54
1970, Archív felvétel
A Bükk Étterem és Presszóban lévő alkotás
Fortepan - Adományozó: FŐFOTÓ
képszám: 214513

"Mozaik" c. alkotás fotói

A Bükk Étterem és Presszóban lévő alkotás
Fortepan - Adományozó: FŐFOTÓ
képszám: 214513
Alkotó
Eigel István (festőművész)
Település
Ózd
Feltöltő
Azonosító
461711
Forrás
https://fortepan.download/_photo/1600/fortepan_214513.jpg
Évszám
1970
Feltöltve
2021.10.09. 11:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.10.09. 11:45
1970, Archív felvétel
A Bükk Étterem és Presszóban lévő alkotás
Fortepan - Adományozó: FŐFOTÓ
képszám: 214513

"Mozaik" c. alkotás fotói

Bükk Étterem és Kávézó 2013-ban
Alkotó
Eigel István (festőművész)
Település
Ózd
Feltöltő
Azonosító
461709
Forrás
https://www.facebook.com/arpadetterem/photos/a.565952136761241/565952290094559/
Évszám
2013
Feltöltve
2021.10.09. 11:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.10.09. 11:16
2013, Archív felvétel
Bükk Étterem és Kávézó 2013-ban
Összesen 3 fotó

Műlap története

21.10.09. 11:57
Szapet publikálta "Mozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.