A hazáért és a szabadságért!

Tolcsva, Bajcsy-Zsilinszky utca 21.

Tolcsva
Bajcsy-Zsilinszky utca 21.

Avatás2014. szeptember 27.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2021.09.25. 21:41
2018-ban a tokaji alkotótábort gyakorlatilag Tolcsván kezdtük vasárnap délelőtt. Siettünk, hogy odaérjünk a római katolikus templomba, a mise végére, mert akkor már évek óta le szerettem volna fotózni körben az üvegablakokat. Sikerült is, amit terveztem, és a szép ólomüveg ablakokról szóló műlapokat már akkor fel is töltöttem. Viszont a település egyik kis terén, ahol csak a gyalogosok járhatnak, találtam egy emlékművet. Kőlábazatot készítettek neki, mert maga az emlékmű fából készült. Igen szépre sikeredett, a domborműves címereket, és egy virágzó ágat tartalmazó felület. A bal oldali a település címere (a Mária a kis Jézussal), míg középen a Kossuth-címert látjuk. A jobb oldalin az emlékezés szó magyarul, és szlovákul szerepel.
Tolcsva címerének leírása: 'Tolcsva címere álló, háromszögtalpú pajzs ezüstmezővel. Az ezüstmezőben, a pajzs köldökében lebegő aranykoronából Szűz Mária kék köpenyes alakja növekszik, a szűz jobbjában a gyermek Jézust tartja, fejére ezüstfátyol borul, amelyet háromágú leveles aranykorona tart meg. Baljában zöld szárú, három, ezüstvirágú liliomot tart. A gyermek Jézus jobbjában latin keresztes arany országalma.
A lebegő korona alól két irányban szőlőindák kanyarodnak a pajzs jobb, illetve bal oldala felé. A jobb oldali szőlőindák közül egyiken egy aranyfürt, a másik száron szintén egy aranyfürt és egy kisebb, növekvő aranyfürt látható, néhány kacs és liliomszerű szőlőlevelek bontakoznak ki rajta.
A pajzstalpban szintén lebegő helyzetben egy jobb és bal irányban induló, majd onnan S, illetve Z alakban visszaforduló szőlővenyige látható, amelyből jobbra és balra egy-egy leveles inda, illetve egy-egy indán függő szőlőfürt található. A kettős venyige közé felülről egy vörös szívből kinyúló fordított latin kereszt nyomul be."

Az emlékművet 2014 őszén a Szüreti Vigasság nevű rendezvény egyik pontjaként avatták fel, ebédidő körül.
Források:
https://www.tolcsva.hu/rendezvenyek?start=20
http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-tolcsva.shtml

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319406
Feltöltve
2018.07.29. 01:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.29. 01:12

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319407
Feltöltve
2018.07.29. 01:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.29. 01:13

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319408
Feltöltve
2018.07.29. 01:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.29. 01:13

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Tolcsva címere
Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319409
Feltöltve
2018.07.29. 01:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.29. 01:14
Tolcsva címere

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319410
Feltöltve
2018.07.29. 01:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.29. 01:14

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319411
Feltöltve
2018.07.29. 01:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.29. 01:14

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319412
Feltöltve
2018.07.29. 01:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.29. 01:14

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319413
Feltöltve
2018.07.29. 01:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.29. 01:14

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319414
Feltöltve
2018.07.29. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.29. 01:15

"A hazáért és a szabadságért!" c. alkotás fotói

Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
460480
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2021.09.28. 11:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/320 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.28. 11:12
2016. szeptember
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.09.28. 11:12
1 új fotót töltöttem az "A hazáért és a szabadságért!" műlaphoz
21.09.25. 21:41
TundeK62 publikálta "A hazáért és a szabadságért!" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.