Árpád-házi Szent Erzsébet

Zalaegerszeg, Újhegyi út

Zalaegerszeg
Újhegyi út
A Szent Erzsébet kertben.

Készítés2015

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2021.09.22. 17:13
A zalaegerszegi Jézus Szíve plébánia fontosnak tartja, hogy közösségi tereit szobrokkal gazdagítsa. A szenterzsébethegyi városrészben létrehozott Erzsébet-kertben 2015-ben szobrot állíttattak a településrész névadójának. [1]
A szobrot, a magát díszítő szobrászként definiáló, szobormásolatokat alkotó, Manhertz István készítette. Manhertz István szobrait Máriahegyi János szobrai nyomán készíti, akivel baráti kapcsolatban állt. [2]
Az avatásra az Erzsébet napi zarándoklat végén, a szentmise előtt került sor: a hívek előtt Ocsovai Grácián atya áldotta meg a szentéletű királynő szobrát.
"A fiatalon meghalt Szent Er­zsébet igazi példakép lehet szá­munkra, ez a szobor pedig vi­gaszt, bátorítást adhat, s örö­möt hozhat minden erre járó­nak." [3]
Az eltelt időszakban a szobor fölé fából, félig nyitott védőfülkét emeltek, de így is jól látható már az útról a vakítóan fehér szobor.
Források:
[1] Szobrot állítanak Szent Erzsébetnek, in: Zalai Hírlap, 2015. 11. 18., 16. p. - Előfizetéssel. - https://adt.arcanum.com/hu/view/ZalaiHirlap_2015_11/?query=Szent%20Erzs%C3%A9bet%20szobor%20%2B%20Zalaegerszeg%202015&pg=259&layout=s
[2] Interjú Manhertz Istvánnal, in: Vörösvári Újaság, 2015. szeptember, p. 30. - https://www.pilisvorosvar.hu/files/Publications/pdf_file/XXI.%20%C3%89VF.%209.%20SZ%C3%81M.pdf
[3] Óvni fogja a várost, in: Zalai Hírlap, 2015. 11. 20., 2. p. - Előfizetéssel. - https://adt.arcanum.com/hu/view/ZalaiHirlap_2015_11/?query=Szent%20Erzs%C3%A9bet%20szobor%20%2B%20Zalaegerszeg%202015&pg=277&layout=s

Tóth Kata műlapja

Közös gyűjteményben
Szent Erzsébet-szobrok

Cím alapján hasonló

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
459329
Feltöltve
2021.09.20. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.20. 22:54

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
459330
Feltöltve
2021.09.20. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.20. 22:54

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
459339
Feltöltve
2021.09.20. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/320 • 4.6mm • ISO100

459331
Feltöltve
2021.09.20. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

459337

459338

459340

459332
Feltöltve
2021.09.20. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.20. 22:54

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
459334
Feltöltve
2021.09.20. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/125 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.20. 22:54

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
459335

459336
Feltöltve
2021.09.20. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.20. 22:54

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
459333
Feltöltve
2021.09.20. 22:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/125 • 4.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.20. 22:54
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.09.22. 17:13
A közösség publikálta Tóth Kata "Árpád-házi Szent Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.