I. világháborús emléktábla

Panyola, Szamosvég utca 1.

Avatás1932. október 27.

Benkő Gabriella Emese
2021.09.20. 08:19
Panyola kisközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Szamos folyó partján fekszik. [1] Református temploma külső falán a bejárattól jobbra látható az emléktábla.

A szögletes keret két oldalán oszlopot stilizáló bordázat, alján indaszerű díszítés látható. Tetején középen, egy kitárt szárnyú sas, vagy turul karmaiban egy tőrt tart, rajta a világháború évszámaival. Alatta három oszlopban ötvenhét helyi lakos nevét vésték és festették a táblára. Az emléktáblát a mátészalkai ifj. Borbély György kőfaragó készítette. A jobb alsó sarokban az alkotói szignó olvasható.

"A Szamosvég és a Szombathelyi utca sarkán álló templom 1769-ben épült. 1867-ben lebontották, majd 38 év alatt 1905 szeptember 28.-ára készült el az új templom, amit fel is szenteltek." [1]

"Barabás, október 27. Panyolán ünnepség keretében leplezték le a világháborúban elesett 57 hősi halott emléktábláját. Az ünnepségen részt vett dr. Streicher alispán a mátészalkai. levente zene kar és a falu és környékének lakossága igen nagy számban." [2]
Források:
[1] Panyola: http://szatmartour.hu/latnivalok/reformatus-templom-panyola/
[2] Avatás: https://library.hungaricana.hu/en/view/NapiHirek_1932_10_2/?pg=382&layout=s

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Panyola
Feltöltő
Azonosító
458441
Feltöltve
2021.09.12. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ10/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.12. 20:28

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Panyola
Feltöltő
Azonosító
458437
Feltöltve
2021.09.12. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

458444
Feltöltve
2021.09.12. 20:34

Benkő Gabriella Emese 21.09.12. 20:34

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Panyola
Feltöltő
Azonosító
458445
Feltöltve
2021.09.12. 20:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/200 • 80mm • ISO100

458446

458447
Feltöltve
2021.09.12. 20:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 300mm • ISO400

458438
Feltöltve
2021.09.12. 20:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 300mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.12. 20:28

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Panyola
Feltöltő
Azonosító
466072
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2021.11.03. 15:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/58 • 8.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.03. 15:49
2011. március
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.11.03. 15:49
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emléktábla" műlaphoz
21.09.20. 08:19
Benkő Gabriella Emese publikálta "I. világháborús emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.