Zsuppán - Horváth-kereszt

Zalaegerszeg, Egerszeghegyi út

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Zsuppán György emlékkeresztje

Zalaegerszeg
Egerszeghegyi út
Az Egerszeghegyi út és a Kiscsarit utca találkozásánál álló ház udvarában, a sövény mögött.

Felállítás1927

Siposs Dezső (kőfaragó)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2021.09.12. 11:00
Az egykor önálló, középkorig visszavezethető múlttal büszkélkedő, Ebergény ma már Zalaegerszeg része. Lakosai kis- és középnemesek, az ő jobbágyaik, és gazdák voltak. [1]
Tipikus hegyközségi életmódot folytattak, a XX. században a hegyhátak találkozásánál, útak mentén több fogadalmi keresztet állíttattak. Ezek alkotói a zalaegerszegi kőfaragók Siposs Dezső és Wapper Ignác voltak. Siposs keresztjei homokkőből készültek, ezért ezek ma már hiányosak, megrondálódottak. Mégis jelenlegi állapotukban is megkapó szépségűek; kidolgozottságuk és mellékalakjaik miatt sem lehet elmenni mellettük anélkül, hogy meg ne állnánk néhány percre.
A hegyhát egyik telkének udvrában álló emlékkereszt korpusza erősen hiányos, de a talapzat szobrai épek: jobbról Szent Antal, balról Mária Magdaléna, középen a Szűzanya látható. A magas sövény mögött álló kereszt talapzatán az alábbi felirat olvasható:
"Isten dicsőségére, Szűz Mária tiszteletére
1917. jun. 12-én a román harctéren hősi halált halt Zsuppán György emlékére
állíttatták szülői Zsuppán Péter, neje, Horváth Erzsébet és testvére, Mária.
1927"
A kőfaragó szignójának eleje már megkopott, de utolsó betűiből azonosítható az alkotó Siposs Dezső.
Források:
[1] Zalaegerszeg turizmusa - Ebergény története - https://zalaegerszegturizmus.hu/info/tudta-e/ebergeny-tortenete/
További linkek
Siposs Dezső életrajza - https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_ZALA_GZ_Sk_1930_ZalavmFeltamadasaTrianonUtan/?pg=185&layout=s&query=Siposs

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458303
Feltöltve
2021.09.11. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 9.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:15

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458295
Feltöltve
2021.09.11. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 7.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:15

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458290
Feltöltve
2021.09.11. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:11

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458289
Feltöltve
2021.09.11. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

458294
Feltöltve
2021.09.11. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:11

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458292
Feltöltve
2021.09.11. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/800 • 6.4mm • ISO100

458293

458301
Feltöltve
2021.09.11. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/640 • 22.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:15

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458291

458297
Feltöltve
2021.09.11. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/500 • 25.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:15

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458298
Feltöltve
2021.09.11. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/640 • 25.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:15

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458296
Feltöltve
2021.09.11. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/800 • 18.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:15

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458299
Feltöltve
2021.09.11. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/500 • 25.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:15

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458302
Feltöltve
2021.09.11. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/500 • 56.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:15

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458300
Feltöltve
2021.09.11. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/800 • 35.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:15

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458287
Feltöltve
2021.09.11. 10:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:11

"Zsuppán - Horváth-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
458288
Feltöltve
2021.09.11. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.09.11. 10:11
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.09.12. 11:00
A közösség publikálta Tóth Kata "Zsuppán - Horváth-kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.