Eger, Köztársaság tér 1.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Louis the Saint

Eger
Köztársaság tér 1.
A templom, ill. a torony homlokzatán, kis fülkében.

Avatás1937. november 1.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2021.09.10. 10:32
A friss avatású Várandós Boldogasszony mély gondolatisággal megformált szobrához igyekeztem, amit Eger-Lajosváros katolikus temploma idei búcsúja alkalmából szenteltek fel.
A templom építése anno 1937. áprilisában kezdődött, de még ugyanebben az évben állt a torony, amin a titulust adó Szent Lajos szobrát helyezték el. A templom felszentelésére november 1-én került sor. [1]
Meglepett a névadó személye, nem igazán elterjedt, de figyelmetlenségem is hozzájárul. Utánanézve látom, én magam is foglalkoztam az Pesterzsébet azonos titulusú templomának egyedi díszítésével, de más műlapok is utalnak arra, volt már a kezemben hasonló. Most kerestem, látom, nagy tiszteletnek örvendő francia uralkodó volt, élt a 13. században.
"Az uralkodók között, akiket az Egyház szentként oltárra emelt, az egyik legvonzóbb Lajos király. Részben egy durva és gátlástalan korszakban tanúsított nemeslelkűsége, részben áldozatos törekvése miatt, amellyel Isten szolgálatát minden egyéb érdek elé állította...." [2]
Lajos a "keresztény kötelességtudat"és "a bűntől való irtózás" szellemében nőtt fel, amit édesanyja ültetett el benne. Sajnos, anyja még megkoronázása (1226, 17 éves) után is uralkodott fián. 6 év múlva hozzáadta Provence-i Margitot, aki akkor tizenhárom éves volt, de ún. anyai szeretetével tovább is kísérte.
Lajos életét és tetteit alárendelte keresztény hitének. "Elutasított magától minden fényűzést az öltözködésben, és vezekelt: böjtölt, ostorozta magát, vezeklőövet viselt." Példás férj és odaadó apa volt, ugyanakkor a szegények gyámolítója. Teljes élettörténete olvasható a fent jelölt forrásban, így nem részletezem. Összegzés: "Lajos király nem volt sem nagy hadvezér, sem nagy politikus. De rendkívüli emberi és keresztény erényei, amelyeket az egész Nyugat szeme láttára megtestesített, a keresztény királyok eszményképévé avatták. VIII. Bonifác ezért határozta el, hogy 1297. augusztus 11-én szentté avatja.... a szent király felé általánosan megnyilvánuló vallásos tiszteletet ismerte el hivatalosan is. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 25-re."[2]
A torony homlokzatán kialakított nem túl mély szoborfülkében az ifjú király alakja látható. Fején koronát visel, oldalán kard. Tulajdonképpen az ember hajlana rá, hogy Imre herceget lássa meg benne, de a fején viselt korona anjou liliomai pontosítja a képet. A kezében tartott töviskoszorú a fent leírt mélyen megélt és gyakorolt vallási életére utal.
Források:
[1] Templom építése: http://szentlajos.plebania.hu/html/menuf01.html 3-4. oldal.
[3] Szent IX. Lajos király: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0825.html

Cím alapján hasonló

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458117
Feltöltve
2021.09.09. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:27

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458127
Feltöltve
2021.09.09. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • 16.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:28

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458119
Feltöltve
2021.09.09. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 62.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:27

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458130
Feltöltve
2021.09.09. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 57.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:33

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458118
Feltöltve
2021.09.09. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/500 • 20.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:27

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458122
Feltöltve
2021.09.09. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:27

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458125
Feltöltve
2021.09.09. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:28

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458128

458121
Feltöltve
2021.09.09. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:27

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458123
Feltöltve
2021.09.09. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1600 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:27

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458129
Feltöltve
2021.09.09. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 57.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:28

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458131
Feltöltve
2021.09.09. 17:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 30.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:34

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458126
Feltöltve
2021.09.09. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:28

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458124
Feltöltve
2021.09.09. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 6.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:28

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
458120
Feltöltve
2021.09.09. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 14.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.09. 17:27

Archív fotók

"Szent Lajos király" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
479886
Forrás
http://szentlajos.plebania.hu/images/album/2008regitemplom/indul.html
Feltöltve
2022.03.11. 08:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.03.11. 08:47
Archív felvétel
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.03.11. 08:47
1 új fotót töltöttem a "Szent Lajos király" műlaphoz
21.09.10. 10:32
Göröntsér Vera publikálta "Szent Lajos király" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.