Kiskunmajsa, Petőfi tér 9

Kiskunmajsa
Petőfi tér 9
A templom bejáratával szemben van.

Felállítás2021
Felállítás1880

Deér Zoltán (restaurátor, közreműködő)

Hársch Ferenc
2021.08.28. 18:45
A Kiskunmajsai Római Katolikus Templom más elrendezésű mint a templomok többsége. A város főterén állva meglátjuk a tornyot és indulunk befelé, ám nem jutunk a templomba, ugyanis itt nem a bejárat fölé, vagy mellé helyezték el a tornyot, hanem az ellenkező oldalra, a szentély fölé; de nem is kell bemennünk, mert az alkotás a bejárattal szemben van.
Eredeti felállítási helye a főút és a templomtorony között volt. Valószínűleg a Petőfi-szobor 1949-es felállításakor helyezték át a templom mellé. A 2021-es Zöldváros program keretében a főtér teljes felújítása során elbontották és felújították (Deér Zoltán szobrász) majd a jelenlegi helyére került.
Fölirata szerint:
A TELJES SZENT HÁROMSÁG TISZTELETÉRE
ÉS ISTENNEK NAGYOBB DICSŐSÉGÉRE
ÁLLÍTATTÁ EZ EMLÉKET
ÖZVEGY SZALAI GÁJÓ ISTVÁNNÉ.
SZÜL: JUHÁSZ VDRES VERONIKA,
KOVÁCS ANTAL LELKIPÁSZTORSÁGA ALATT,
1880-IK ÉVBEN.
Források:
Átadták a felújított kiskunmajsai főteret:
https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/atadtak-a-felujitott-kiskunmajsai-foteret-4063631/
A polgármester riportja a restaurátorral - videó:
https://majsa.info/ertekmentes-restauraljak-a-foteri-szobrokat/



Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Jablonszky AndorDeér Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
456529
Feltöltve
2021.08.28. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ710/100 • 1/280 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.08.28. 18:17

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Jablonszky AndorDeér Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
456530
Feltöltve
2021.08.28. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ710/100 • 1/180 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.08.28. 18:17

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Jablonszky AndorDeér Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
456531
Feltöltve
2021.08.28. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ900/100 • 1/125 • 17.1mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.08.28. 18:17

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Jablonszky AndorDeér Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
456532
Feltöltve
2021.08.28. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ800/100 • 1/125 • 8.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.08.28. 18:17

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Jablonszky AndorDeér Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
456533
Feltöltve
2021.08.28. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ1000/100 • 1/110 • 23.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.08.28. 18:17

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Jablonszky AndorDeér Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
456534
Feltöltve
2021.08.28. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ1000/100 • 1/100 • 28.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.08.28. 18:17

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Jablonszky AndorDeér Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
456535
Feltöltve
2021.08.28. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ1000/100 • 1/150 • 20.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.08.28. 18:17

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Jablonszky AndorDeér Zoltán (restaurátor, közreműködő)
Település
Kiskunmajsa
Feltöltő
Azonosító
456536
Feltöltve
2021.08.28. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ1100/100 • 1/140 • 48.1mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.08.28. 18:17
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.08.29. 17:04
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.28. 18:45
Hársch Ferenc publikálta "Szentháromság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.