Jakabos Ödön emléktábla

Nyujtód (Lunga), Főút 360 szám.

Nyujtód (Lunga)
Főút 360 szám.
A Főút mentén, a 360-as szám alatt található iskola főhomlokzatán.

Avatás2001. május 20.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Sántha Imre Géza
2021.08.27. 23:24
A hírneves keletkutató nyomdokaiba lépett, szintén székely, eltökélt utazó Jakabos Ödön (1940-1979) nevét vette fel szülőfalujának iskolája 2001-ben, melynek maga is diákja volt. A névadó, ifjú-felnőtt korában egyszerű vasutas, forgalmistaként szenvedélyesen kezdett foglalkozni Kőrösi keleti utjával, szellemi örökségével. Előbb Románia tájait, majd Nyugat-Európa számos vidékét utazta be motorkerékpáron, biciklin vagy éppen autóstoppal. Angol, német és eszperantó nyelveken tanult kitartóan, számos levelezőpartnere volt külömböző országokban. 1972 októberétől 1973 júniusáig tartott a Kőrösi Csoma szülőhelyétől, Csomakőröstől az indiai Darzsilingig tartó vállalt zarándoklata, melyet nem kis kockázattal, de sikerrel utazott, járt végig. Útinaplójából részleteket a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör napilap (1970. október 30-1971. január 21.), Nekivágni cím alatt a bukarestben megjelent Ifjúmunkás (1970. 27-38. számai) közölte sorozatban .Könyv alakban is megjelent Kőrösi Csoma Sándor nyomában, Indiai útinapló címen (1983).
A nyujtódi iskola hálásan vette fel az utazó Jakabos nevét, a névadó ünnepségen igéretes szép, bíztató beszédek hangzottak el, de 20 évvel később, 2021 augusztusában keserű szájízzel vettem tudomásul, hogy az iskola homlokzata nem csak gondozatlan, hanem a neves személyiség nevét viselő felírat nagyrészt lekopva éktelenkedett rajta. Az épületen felújítási munkálatok zajlanak, de az egykori felírat látványa akkor is ronda. E felírat alatti emléktábla legalább sértetlenül látható.
Források:
Az avatásról: Iochom István: Iskolát kereszteltek. Háromszék. Sepsiszentgyörgy. 3263 szám. 2001 május 21.
Az avatásról és előzményeiről: https://udvardy.adatbank.transindex.ro/index.php?action=nevmutato&nevmutato=Jakabos%20%C3%96d%C3%B6n
További linkek
https://www.3szek.ro/load/cikk/144294/megujul-a-jakabos-odon-iskola-nyujtod
Angol leírás, sztori
Sántha Imre Géza
2021.08.27. 23:24
Riport a személyiséggel: https://www.youtube.com/watch?v=SJL_ihBddH8




Cím alapján hasonló

"Jakabos Ödön emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyujtód (Lunga)
Feltöltő
Azonosító
456471
Feltöltve
2021.08.27. 21:11
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/1037 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.08.27. 21:11

"Jakabos Ödön emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyujtód (Lunga)
Feltöltő
Azonosító
456472
Feltöltve
2021.08.27. 21:12
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/1221 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.08.27. 21:12

"Jakabos Ödön emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyujtód (Lunga)
Feltöltő
Azonosító
456473
Feltöltve
2021.08.27. 21:13
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/977 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.08.27. 21:13

"Jakabos Ödön emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyujtód (Lunga)
Feltöltő
Azonosító
456506
Feltöltve
2021.08.27. 22:52
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/1276 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.08.27. 22:52

"Jakabos Ödön emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyujtód (Lunga)
Feltöltő
Azonosító
456508
Feltöltve
2021.08.27. 22:54
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/2304 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.08.27. 22:54

"Jakabos Ödön emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nyujtód (Lunga)
Feltöltő
Azonosító
456510
Feltöltve
2021.08.27. 23:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/2740 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.08.27. 23:02
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.08.27. 23:24
Sántha Imre Géza publikálta "Jakabos Ödön emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.