Hajdúnánás, Liliom utca
További képek a Fotólistában

Hajdúnánás
Liliom utca
A városi köztemető bejárata melletti ligetben.

Avatás2020. október 3.
Készítés2018

Hőgye Lajos Tibor
2021.08.27. 10:16
A hajdúváros köztemetőjének bejáratánál készült el több év munkájaként pályázati forrásból és került 2020. októberében átadásra az az új közösségi tér és szoborpark, amely a helyi képzőművész Tóth Imre álmát valósította meg. Fő eleme az a csobogó és haranglábbal kiegészült alkotás, amelynek alapvető elemeit a helyi fafaragó művésztanár Réti Szabó Sándor valósította meg. A harangláb, faragott csipkeléces díszítéssel és a környező épületekhez illeszkedő zöld zsindelyborítással rendelkezik. A medencébe benyúló talapzaton egy tölgyfából kifaragott szobor a FelemelŐ áll, amelynek fő motívuma a víz felőli oldalon a szarvas, a temetői oldalon hamvaiból kikelő főnixmadár, a tetején sólyom lábainál koronával.. A szobor előtt mészkőből épített csobogó található, melynek egyik kövére az állatövi jegyek vannak kifaragva Tóth Imre által.[1]
A csatolt videóban az ötletgazda részletesen kifejti a keletkezés körülményeit is.
Források:
[1] A pályázat és a Lélekliget részletes leírása: http://toth3d.hu/index.php/lelekliget
További linkek
Videó az avatásról: https://www.youtube.com/watch?v=SUcDLUZ6618

Kapcsolódó
Idősziget
Kapcsolódó
Álomkép
Kapcsolódó
Ölelés
Kapcsolódó
Szikla

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454803
Feltöltve
2021.08.12. 13:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 13:58

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454804
Feltöltve
2021.08.12. 13:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 13:59

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454805

454806

454807
Feltöltve
2021.08.12. 14:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/60 • 6.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:01

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454809
Feltöltve
2021.08.12. 14:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

454810
Feltöltve
2021.08.12. 14:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:01

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454811
Feltöltve
2021.08.12. 14:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:02

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454812

454813

454831
Feltöltve
2021.08.12. 14:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:20

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454939
Feltöltve
2021.08.12. 16:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 16:16

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454814
Feltöltve
2021.08.12. 14:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:02

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454830
Feltöltve
2021.08.12. 14:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:19

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454816
Feltöltve
2021.08.12. 14:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ49/10 • 1/60 • 16.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:04

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454817

454940
Feltöltve
2021.08.12. 16:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/125 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 16:16

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454818
Feltöltve
2021.08.12. 14:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/60 • 8.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:04

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454819
Feltöltve
2021.08.12. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/60 • 8.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:16

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454821

454823
Feltöltve
2021.08.12. 14:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/100 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:17

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454825
Feltöltve
2021.08.12. 14:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:18

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454826

454827
Feltöltve
2021.08.12. 14:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/80 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:19

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454829

454815
Feltöltve
2021.08.12. 14:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ43/10 • 1/60 • 10.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:04

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454822
Feltöltve
2021.08.12. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ43/10 • 1/100 • 10.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:16

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454828
Feltöltve
2021.08.12. 14:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:19

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454820
Feltöltve
2021.08.12. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/60 • 8.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:16

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454808
Feltöltve
2021.08.12. 14:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/60 • 6.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 14:01

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454941
Feltöltve
2021.08.12. 16:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/80 • 30.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 16:18

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454942

454943
Feltöltve
2021.08.12. 16:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/80 • 30.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 16:18

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454944
Feltöltve
2021.08.12. 16:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/125 • 30.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 16:18

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
550986
Feltöltve
2024.01.16. 09:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.01.16. 09:17

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
550987
Feltöltve
2024.01.16. 09:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.01.16. 09:17

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
550988
Feltöltve
2024.01.16. 09:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/800 • 8.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.01.16. 09:18

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
550989
Feltöltve
2024.01.16. 09:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ50/10 • 1/500 • 17.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.01.16. 09:18

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
550990
Feltöltve
2024.01.16. 09:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/500 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.01.16. 09:18

Adalék vagy máshol

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Az alkotó által készített, egyedi faragott padok veszik körbe az alkotást.
Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454936
Feltöltve
2021.08.12. 16:15
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 16:15
Az alkotó által készített,...Teljes szövegAz alkotó által készített, egyedi faragott padok veszik körbe az alkotást.Kevesebb szöveg

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Az alkotó által készített, egyedi faragott padok veszik körbe az alkotást.
Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454937
Feltöltve
2021.08.12. 16:16
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 16:16
Az alkotó által készített,...Teljes szövegAz alkotó által készített, egyedi faragott padok veszik körbe az alkotást.Kevesebb szöveg

"FelemelŐ" c. alkotás fotói

Az alkotó által készített, egyedi faragott padok veszik körbe az alkotást.
Alkotók
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
454938
Feltöltve
2021.08.12. 16:16
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.12. 16:16
Az alkotó által készített,...Teljes szövegAz alkotó által készített, egyedi faragott padok veszik körbe az alkotást.Kevesebb szöveg
Összesen 42 fotó

Műlap története

17 napja
3 új fotót töltöttem a "FelemelŐ" műlaphoz
17 napja
2 új fotót töltöttem a "FelemelŐ" műlaphoz
21.08.27. 10:16
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "FelemelŐ" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.