Eötvös József-dombormű

Tiszatarján, Eötvös körút 1.

Tiszatarján
Eötvös körút 1.
A községháza udvari falán.

Felállítás1993


Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Hőgye Lajos Tibor
2021.11.01. 13:37
Tiszatarján festői környezetben fekvő zsákfalu, irodalomtörténeti emlékhelyei miatt is érdeklődésre tarthat méltán számot. Az itt elhunyt Édes Gergely mellett, számon tartjuk, mint birtokos nemest Eötvös Józsefet is, aki a helyi néphagyomány szerint első regényét, A karthausit az itteni kúriája kertjében álló fák árnyékában írta. Bár egy tanulmány szerint kevésbé valószínű, hogy itt írhatta; a település későbbi birtokosának lánya Almásy Denise verset írt erről, s ezt a rigmust az 1920-as években apja Almásy Dénes birtokos bronzba öntve a kúriája falára ki is függesztette. A bronztábla fölé 1993-ban egy bronz relief is készült, alatta az író nevével és évszámával.[1] dombormű eredetileg az épület külső falán volt, a 2007-es felújításkor került a most községházaként funkcionáló egykori kúria belső udvarára; a bronztábla helyett most egy gránittáblán olvashatjuk a kedves sorokat:
"Bizonyítják nekünk régi dicső holtak,
Hogy e kis nemzetnek nagy fiai voltak.
És ennek a nemes múltidőknek fénye
Lehet csak jövőnknek záloga, reménye.
E vén gesztenyefa mindezekről beszél,
Letűnt nemzedéknek emlékéről mesél.
Azt mondja, azt susogja lombos koronája,
Valaha én voltam Eötvös József fája.
Mert ahol ma lakik a falu jegyzője,
Itt élt, itt dolgozott nagy nevű szerzője."
Sajnos az eredeti bronztábláról és a relief alkotójáról sem a jegyző asszony, sem a nemrégiben megjelent háromkötetes - egyébként roppant színvonalas - néprajzi nagymonográfia Tiszatarjánról, nem tesz említést.
Források:
[1] http://beszelo.c3.hu/cikkek/hol-irhatta-eotvos-jozsef-elso-regenyet
További linkek
Az íróról: https://hu.wikipedia.org/wiki/E%C3%B6tv%C3%B6s_J%C3%B3zsef_(%C3%ADr%C3%B3)
A faluról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszatarj%C3%A1n
Az itt íródhatott regényről: https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/386.html



Kapcsolódó
Eötvös József

Cím alapján hasonló

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
461355
Feltöltve
2021.10.06. 21:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/250 • 9.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.06. 21:24

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
461363
Feltöltve
2021.10.06. 21:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.06. 21:27

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
461356
Feltöltve
2021.10.06. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.06. 21:25

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
461361
Feltöltve
2021.10.06. 21:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.06. 21:27

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
461357
Feltöltve
2021.10.06. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/320 • 8.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.06. 21:25

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
461359
Feltöltve
2021.10.06. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/400 • 8.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.06. 21:25

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
461360
Feltöltve
2021.10.06. 21:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ47/10 • 1/250 • 14.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.06. 21:26

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
461362
Feltöltve
2021.10.06. 21:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/200 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.06. 21:27

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
461358
Feltöltve
2021.10.06. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/60 • 8.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.06. 21:25

"Eötvös József-dombormű" c. alkotás fotói

Itt még a homlokzaton...
Alkotó
Település
Tiszatarján
Feltöltő
Azonosító
467253
Fotózva
2007. szeptember
Feltöltve
2021.11.09. 09:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ50/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.09. 09:20
2007. szeptember
Itt még a homlokzaton...
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.11.09. 09:20
1 új fotót töltöttem az "Eötvös József-dombormű" műlaphoz
21.11.01. 13:37
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Eötvös József-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.