Kardfogú tigris szobra

Bérbaltavár, Rákóczi Ferenc utca 82.

Bérbaltavár
Rákóczi Ferenc utca 82.
Dr. Bendefy László emlékpark.

Felállítás2001


Keszthelyi Sándor
2021.08.09. 10:42
A község déli szélén az út keleti oldalán van egy kis közpark, ahol az ősállatokra emlékeznek. Egy magyarázó tábla felirata így kezdődik: "E tábla mögötti dombon 1856-ban a Budapest-Graz közötti országút építésekor találtak rá a 6,4-5 millió éve élt ősállatok csonttelepére…"

A gondozott park padokkal és ismertető táblákkal van ellátva. Bendefy László (1904-1977) életét is ismertetik, aki 1924-1927-ig ásatásokkal tárta fel az ősállatok maradványait. Ezért a kis park a Dr. Bendefy László emlékpark nevet viseli 2016 óta.

Egy szobor van itt. A kardfogú tigrisé. Beton alzaton és műkő talapzaton van a szobor, amely a tigrist kitátott szájjal és hatalmas fogaival mutatja.

A "Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület honlapja szerint: [1] "A Kardfogú tigris szobor 2001-ben lett felállítva, Oláh Zoltán munkája."

Egy másik forrás [2] szerint szobor közel életnagyságú: "Közvetlenül előtte elhalad Bendefy László 2016-ban felavatott emlékparkja mellett: a geológus és őslénykutató több, nagy jelentőségű ásatást vezetett Bérbaltaváron, ahol temérdek ősmaradványt tárt fel, világhírűvé téve az itteni lelőhelyeket. Ennek emlékét őrzi a kis park, benne egy kardfogú tigris közel életnagyságú szobrával. Maga a szobor – Oláh Zoltán műve – amúgy 15 évvel régebbi az emlékparknál: 2001 óta fogadja a Zalabér felől ide érkezőket."
Források:
[1] Az egyesület honlapja: https://berbaltavariak.hu/hu/nevezetessegek/16-dr-bendefy-laszlo-emlekpark-kardfogu-tigris-szobor1/
[2] A 7361-es mellékút, emlékpark: https://hu.wikipedia.org/wiki/7361-es_mell%C3%A9k%C3%BAt_(Magyarorsz%C3%A1g)#Nyomvonala



Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Kardfogú tigris szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
453974
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.08.06. 03:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/800 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.08.06. 03:22
2020. június

"Kardfogú tigris szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
453975
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.08.06. 03:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.08.06. 03:23
2020. június

"Kardfogú tigris szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
453976
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.08.06. 03:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.08.06. 03:23
2020. június

"Kardfogú tigris szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
453977
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.08.06. 03:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.08.06. 03:23
2020. június

"Kardfogú tigris szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
453978
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.08.06. 03:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/400 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.08.06. 03:23
2020. június

"Kardfogú tigris szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
453979
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.08.06. 03:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ84/10 • 1/250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.08.06. 03:23
2020. június

"Kardfogú tigris szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
453980
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.08.06. 03:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/800 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.08.06. 03:23
2020. június
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.06.30. 12:11
A "Kardfogú tigris szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.09. 10:42
Keszthelyi Sándor publikálta "Kardfogú tigris szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.