Sopronhorpács, Bem József utca 1.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Cross Christ

Sopronhorpács
Bem József utca 1.
Az oldalhajóban.

Felállítás1960

Nem köztéri:Templombelső
Bertha János
2021.08.20. 18:59
A XIII. században épült Szent Péter és Pál-templom elsősorban a díszes, román stílusú kapuzata miatt híres. Művészettörténeti szempontból együtt szokás emlegetni az esztergomi Várkápolnával, a jáki, lébényi római katolikus templomokkal.
Egyes források szerint az ország leggazdagabb XIII. századi magyar templomkapuja.[1]
A horpácsi templomot a XVIII. században építették át a ma is látható formában.[1]
A kapuzat restaurálása az 1960-as években fejeződött be, melyet Dümmerling Ödön tervei szerint történtek, Kőfalvi Imre közreműködésével.[2]

A kapuzat és a szobrok restaurálásán dolgozott Szakál Ernő szobrászművész is.[1]
Többek között az Ő alkotása a Páduai Szent Antal, Jézus Szíve, és a Szent József szobor, az oldalhajóban látható, Szűz Máriát, kétoldalt Szent Péter és Szent Pál főapostolokat ábrázoló dombormű, valamint a körtefából készült feszület.[3]

A statikus ábrázolású korpusz feletti felirat, e modern felfogású kereszt esetében is hirdeti Pilátus szavait: „Iesus Nazarenus Rex Iudeorum” [4]
Források:
[1] A templom története:
https://epitettemlekek.hu/templomok/gyor-moson-sopron-megye/szent-peter-es-pal-templom-sopronhorpacs/
[2] Szent Péter és Pál-templom:
https://sopronhorpacs.hu/hu/latnivalok-tortenelem/templom.html
[3] A templom történetét bemutató leírás (adalék fénykép)
[4] INRI: http://lexikon.katolikus.hu/I/INRI.html

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453911
Feltöltve
2021.08.05. 16:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:28

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453921
Feltöltve
2021.08.05. 16:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/6 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:30

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453913
Feltöltve
2021.08.05. 16:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/13 • 52mm • ISO200

453917
Feltöltve
2021.08.05. 16:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/15 • 50mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:28

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453914

453916
Feltöltve
2021.08.05. 16:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/80 • 28mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:28

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453919
Feltöltve
2021.08.05. 16:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/15 • 145mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:28

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453912

453918
Feltöltve
2021.08.05. 16:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/15 • 90mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:28

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453923
Feltöltve
2021.08.05. 16:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ38/10 • 1/4 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:30

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453922
Feltöltve
2021.08.05. 16:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/3 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:30

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453915
Feltöltve
2021.08.05. 16:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:28

Adalék vagy máshol

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
453924
Feltöltve
2021.08.05. 16:33
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ40/10 • 1/60 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.05. 16:33

"Krisztus-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
455992
Feltöltve
2021.08.22. 16:59
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.22. 16:59
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.08.22. 16:59
1 új fotót töltöttem a "Krisztus-kereszt" műlaphoz
21.08.20. 18:59
Bertha János publikálta "Krisztus-kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.