Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16./Arany János út

Alternatív, helyi címek:Munkásmozgalmi Panteon: Bal oldal/3. pilon
Angol cím:Demonstration

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16./Arany János út
A sírkert Munkásmozgalmi emlékhelyén.

Avatás1959

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2021.08.02. 19:57
Az előzmények, csak ismétlem. Ády szerint szét kell bontani (igaza van), restancia: " egy ilyen összetett alkotást nem lehet egy műlapon bemutatni". Megígértette velem, ha a sírkertben járok, hozzálátok a feladathoz.
Az emlékmű megvalósításának előzményei: a pályázat, amit 1955-ben írtak ki. A nyilvános forduló után (sok résztvevős), 1957-ben már szűk körű pályázaton nyert a "szerzőpáros". A megvalósítás jó öt évbe telt. A koncepció politikai részének célja elsősorban: egy kereten belül komponálva megemlékezni minden jelentős kommunista személyről – bárhol is nyugszik. Ez is és részletei a forrás cikkben. [1] Az emlékmű maga, egy következetes logikai fonalat követő, összetett építmény. Leleplezése után is bővült, sőt, ami minket jobban érint, a központi építmény és a szoborkompozíción kívül csak két oszlop készült el 59-re. [2]
A Mauzóleum előtti hat pilonon, a fő építmény felé néző oldalakon emléktáblák határolják be a munkásmozgalom különböző korszakait, azok időrendiségét. Ezek: a munkásmozgalom úttörői, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Tanácsköztársaság az illegális kommunista párt képviselői, majd az '56-os forradalom elleni harcosok és a szocialista Magyarország munkásmozgalmak halottai.[1]
A pilonok kifelé néző oldalán egy-egy dombormű kapcsolódik az "üzenethez": hat pilon, hat témacsoport. Próbáltam megfeleltetni a látottakat a leírtakkal, de nem sikerült. Kerestem, honnan indulva, milyen irányba felfűzve lehet kapcsolódást találni. Sajnos, semmilyen fellelt irodalomban nem találtam címet/témát, ill. csak annyit, hogy az egyes domborművek témáit a művész határozta meg.[2] De kértem és kaptam segítséget Pótó Jánostól, akinek ezt ezúton is köszönöm!
János segített behatárolni a korszakokat és a témát. Ez a jelenet a Horthy-korszakra tehető, amikor jellemzőek voltak a tüntetések. Az ágaskodó lovon ülő csendőr (jellemzően háttal ábrázolva, arc így tk. nincs) szétcsap a tüntetők között. Lovának lábaival egy emberen tipor, aki aléltan, talán már holtan fekszik – kezében "fegyverével", egy kővel.
Jobbra harcos lelkülettel egy férfi és egy nő száll szembe a hatalommal. A férfi a felé sújtó kard árnyékában rendíthetetlenül szembenéz, keze ökölbe szorítva. Másik kezével próbálja védelmezni az asszonyt, akit azonban nem-igen lehet visszafogni, tekintete ugyanolyan harcias, kezében kő, amit – jobb kezét szívére szorítva – a lovasrendőr alakjában megjelenített hatalom felé hajít.
Források:
[1] Presi Judit: A Panteon története https://nekednyolc.blog.hu/2017/03/07/a_magyar_kommunizmus_szentelye_a_munkasmozgalmi_panteon_tortenete
[2] N. Pénzes Éva: Olcsai Kiss Zoltánról (Művészet, 1965 / 3. szám) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1965/?query=Munk%C3%A1smozgalmi%20pantheon%20domborm%C5%B1&pg=134&layout=s

Kapcsolódó
Aratósztrájk
Kapcsolódó
Természetjárás
Kapcsolódó
Partizánok
Kapcsolódó
Újjáépítés
Kapcsolódó
Munkásőrség

Cím alapján hasonló

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452340
Feltöltve
2021.08.01. 10:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:00

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452341
Feltöltve
2021.08.01. 10:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:00

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452343
Feltöltve
2021.08.01. 10:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:00

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452342
Feltöltve
2021.08.01. 10:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:00

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452345
Feltöltve
2021.08.01. 10:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO80

452349
Feltöltve
2021.08.01. 10:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 25.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:01

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452346
Feltöltve
2021.08.01. 10:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:00

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452347

452348
Feltöltve
2021.08.01. 10:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 25.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:01

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452350
Feltöltve
2021.08.01. 10:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:01

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452354
Feltöltve
2021.08.01. 10:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 31.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:01

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452351
Feltöltve
2021.08.01. 10:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 16.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:01

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452352
Feltöltve
2021.08.01. 10:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO100

452353

452344
Feltöltve
2021.08.01. 10:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 30.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:00

"Tüntetés" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452355
Feltöltve
2021.08.01. 10:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.08.01. 10:01
Összesen 16 fotó

Műlap története

21.08.02. 19:57
Göröntsér Vera publikálta "Tüntetés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.