Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában

Betlér (Betliar), Lesná 6/11

Alternatív, helyi címek:Címeres ólomüveg ablakok

A lépcsőházban láthatóak.

Felállítás1886

Kratzmann Ede (üvegművész)

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2021.09.03. 18:30
"A csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássyak, egy székely származású magyar főnemesi család, amely tagjai meghatározó szereppel bírtak az újkori Magyar Királyságtól a kiegyezés utáni Osztrák–Magyar Monarchiára is."
Az egyik kastélya az Andrássyaknak, Betléren áll. "A mai Szlovákia területén elhelyezkedő kastélyt a XVIII. században húzták fel Andrássy István utasítására, a Bebek család egykori várának helyére. 1790-ben alapította könyvtárát Andrássy Leopold, amely ma több mint 14 ezer kötetből áll. Az eredetileg gótikus kastélyt az 1790-es években építették át klasszicista stílusban, majd 1880-ban nyerte el mai, barokk stílusú alakját Andrássy Manó tervei alapján. Az államosítás után berendezésében nem tettek kárt, így minimális restaurálás után a kastély ma is látogatható. Az épülethez pompás angolkert is tartozik."
1880 és 1886-90 között az eredeti kastélyhoz, a nyugati oldalon egy tágas, üvegfallal határolt előcsarnokot, illetve lépcsőházat építettek hozzá. Ekkor készültek a sarokbástyák is, amelyekben a fürdőszobákat helyezték el. Aki járt már a kastélyban, az tudja, hogy a lépcsőházban egy hatalmas, családi képtár kapott helyet, az első emeleten, a lépcsőn felérve láthatjuk a család tagjait, festményeken. Ezt a hatást szerették volna fokozni az ablakokon elhelyezett családi címerekkel. Három félköríves, és öt álló, csak a tetején íves ablakokon helyezték el a család kapcsolatrendszerét is reprezentáló címertárat.
1. Andrássy-Festetics és Andrássy-Csáky
2. Andrássy- Nádasdy és Andrássy-Batthyány
3. Andrássy-Balassa és Andrássy-Zichy
4. Andrássy-Becz és Andrássy-Pálffy
5. Andrássy-Serédy és Andrássy-Monoky
6. Andrássy-Wenkheim
7. Andrássy-Szapáry
8. Andrássy-Pálffy

A díszüvegművesség világi ágának fellendülése a nemesi kastélyok átépítésének volt köszönhető. Így kerültek, pl. Betlérre a heraldikus ábrázolásokat tartalmazó ólomüvegek. Kratzmann Edének nem volt könnyű dolga, mert ő német anyanyelvű volt, ezért láthatóak a mai napig is a helytelen névalakok az ablakokon.
A forrásul megnevezett könyvben azt írják a szerzők, hogy a címerek hat éven keresztül készültek a Magyar Királyi Üvegfestészeti Műhelyben Budapesten, 1880 és 1886 között.
A családi címerek forrásaként a szlovák nyelvű könyvben Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzetrendi táblákkal (Pest, 1857) című művét jelölték. Ennek természetesen van online változata is, ma már, aki kíváncsi keresgethet benne:
https://adt.arcanum.com/hu/collection/Nagyivan/ vagy: https://mek.oszk.hu/09300/09379/pdf/mo_csaladai_01.pdf

Az épület, és a park kiemelkedő szlovák nemzeti műemlék.
A kastélyról szóló wikipédiás szócikk nagyon tömör, az üvegablakokról nincs benne szó: https://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy-kast%C3%A9ly_(Betl%C3%A9r)
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/An dr%C3%A1ssy_csal%C3%A1d_(cs%C3%ADkszentkir%C3%A1lyi)
Ilona Cónova, Ingrid Gajdosova, Desana Lacková: Vitráže na Slovensku (90., 163., 187-189. p) – könyvtárközi kölcsönzéssel, az MTA könyvtárából

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457365
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ35/10 • 1/80 • 22.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:19

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457366
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO125

457367
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 37.1mm • ISO125

457377
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO200

457368

457369
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:19

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457370
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:19

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457371
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ25/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:19

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457372
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 37.1mm • ISO125

457378
Feltöltve
2021.09.02. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 37.1mm • ISO125

TundeK62 21.09.02. 19:28

457373

457379

457374
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:19

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457380
Feltöltve
2021.09.02. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:28

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457375
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:19

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457381
Feltöltve
2021.09.02. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:28

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457376
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ50/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:19

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457382
Feltöltve
2021.09.02. 19:28
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:28

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457363
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:19

"Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Betlér (Betliar)
Feltöltő
Azonosító
457364
Feltöltve
2021.09.02. 19:19
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/50 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.09.02. 19:19
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.09.03. 18:30
TundeK62 publikálta "Ólomüveg ablakok az Andrássy kastély lépcsőházában" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.