Károlyi Sándor-dombormű

Budapest, IX. kerület, Könyves Kálmán krt. 11/c
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Gróf Károlyi Sándor-dombormű

Budapest
IX. kerület, Könyves Kálmán krt. 11/c
Népliget Center "A" épület 6. emeletén a liftek mellett

Felállítás2004


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kectam
2021.08.25. 08:10
Ritka az a pillanat, amikor az ember álla leesik. Velem ez nemrégiben megesett. Történt, hogy egy megbeszélésre igyekezvén kiszálltam a liftből, és megláttam a domborművet, a 2009-ben épült irodaház 6. emeletén. Amikor a ajtócsengőn észrevettem az ÁFEOSZ feliratot, már tudtam, hogy miért is van itt.

Méltatlanul elfelejtett nagyjaink egyike, aki oly sokat tett ezért az országért, mégis az emberek emlékezetében alig él. Erről Ő is tehet, ahogy az 1942-ben megjelent Kovalovszky Miklós-Solt Andor: Gróf Károlyi Sándor élete és alkotásai című könyv előszava rávilágít:

"Ez a könyv az első összefoglaló munka Károlyi Sándor gróf életéről. Működését szakmunkákból, emlékiratokból, különösen pedig alkotásai révén ismeri az utókor, azonban az események egymásutánját, amiben része volt, s ami az életét betölti, eddig még nem állította össze senki sem.
Ennek több oka volt. Az első őbenne magában rejlett, nem szerette, ha személyével foglalkoztak. Amikor a kilencvenes években az agráriusok napilapja, a "Hazánk" pénzügyi terheit magára vállalta, kikötötte, hogy Károlyi Sándorról cikkezni nem szabad."[1]

Többek között munkásságának eredményeként jöhetett létre országszerte a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. A háború utáni államosítási hullám ezt is megszüntette, majd a 90-s években több új szövetkezet alakult, ezek egyike lett az ÁFEOSZ.


A dombormű Máté György alkotása, szépen kidolgozott 100x60 centiméteres. Arcvonásait, de még homloka ráncait is élethűen jeleníti meg. Élettel teli, intelligens ember néz velünk szemben. Két élén felirat is található:
ÁLLÍTTATTA ÁFEOSZ, LOSZ, OKISZ, OTSZ 2004
SZNSZ VI. KONGRESSZUSA BUDAPEST 1904

A dombormű "életútja" is kalandos, eredetileg a SZNSZ Európai Tanácsülés keretén belül került felavatásra az V. kerület Szabadság tér 14. szám alatt valamikor 2004-ben.[2] Maga az épület volt az államosítás után a szövetkezetek székháza. Innen költözött át a jelenlegi helyére.
Források:
[1] Kovalovszky Miklós-Solt Andor: Gróf Károlyi Sándor élete és alkotásai - https://www.antikvarium.hu/konyv/kovalovszky-miklos-solt-andor-grof-karolyi-sandor-elete-es-alkotasai-784070
[2] Otthonunk 12.oldal - http://docplayer.hu/1482950-Orszagos-szovetsege-2003-2008.html
További linkek
Máté György emlékére - Kultúra nélkül is lehet élni, de minek?- http://jku.hu/2019/10/03/kultura-nelkul-is-lehet-elni-de-minek-2/

kectam műlapja


Cím alapján hasonló

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453532
Feltöltve
2021.08.04. 21:22
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/33 • 5.4mm • ISO691

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.04. 21:22

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453526
Feltöltve
2021.08.04. 21:22
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/33 • 5.4mm • ISO172

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.04. 21:22

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453531
Feltöltve
2021.08.04. 21:22
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/33 • 5.4mm • ISO492

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.04. 21:22

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456191
Feltöltve
2021.08.25. 06:54
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/33 • 5.4mm • ISO194

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.25. 06:54

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
456192
Feltöltve
2021.08.25. 06:54
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/33 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.25. 06:54

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453523
Feltöltve
2021.08.04. 21:22
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/50 • 5.4mm • ISO391

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.04. 21:22

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453527
Feltöltve
2021.08.04. 21:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/33 • 5.4mm • ISO1490

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.04. 21:22

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453528
Feltöltve
2021.08.04. 21:22
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/50 • 5.4mm • ISO408

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.04. 21:22

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453525
Feltöltve
2021.08.04. 21:22
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/33 • 5.4mm • ISO522

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.04. 21:22

"Károlyi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453530
Feltöltve
2021.08.04. 21:22
EXIF információk...
-- / --
ƒ189/100 • 1/50 • 5.4mm • ISO332

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.08.04. 21:22
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.08.25. 08:10
A közösség publikálta kectam "Károlyi Sándor-dombormű" c. műlapját
21.08.25. 06:54
2 új fotót töltöttem a "Károlyi Sándor-dombormű" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.