Sváb Sándor síremléke

Budapest, VIII. kerület, Salgótarjáni út 6.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Gavosdiai Sváb Sándor és Sváb Sándorné síremléke

Budapest
VIII. kerület, Salgótarjáni út 6.
A temető díszsorán, jobb oldalon; II. parcella.

Felállítás1914

Lajta Béla (tervező)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2021.07.30. 18:09
A múlt héten a szomszédos Fiumei úti temető egy nagy értékű síremlékéről, Sidló Ferenc alkotásáról készült műlap. A családi szálakat bogozva jutottam el oda, hogy Sváb Erna tragikus halálakor édesapja már bő 20 éve nem élt és itt, a Salgótarjáni úti zsidó temetőben nyugszik. [1] Jutott eszembe, hogy néhány síremlék várakozik innen és történetesen ebből az egyik, ha nem is az apa, de Sváb Lajos, az ő testvére és felesége számára készült.
Gavosdiai Sváb Sándor (1859–1912) diósjenői földbirtokos [4] és felesége, gavosdiai Sváb Sándorné báró cetei Herzog Irén (1867–1959) nyugszik abban a kriptában, amit Lajta Béla tervezett, méghozzá széleskörű tehetsége révén, mint képzőművész a teljes síremléket, annak díszítő domborműveivel együtt.
Lajta Béla több szálon kötődik ehhez a temetőhöz. Részint mivel ő tervezte a kapuépítményt is – a hozzá tartozó gondnoki lakással, ill. a szertartástermet ugyancsak. Neve fémjelzi a ravatalozót is, bár ennek ma már csak a falai vannak meg – fedetlen, szomorú látvány.[2] Ennek részleteit itteni síremlékeket bemutató korábbi műlapokon részleteztem (most kapcsolom).
Lajta Béláról írják temetőművészeti munkássága kapcsán: "Sírboltjain és mauzóleumain... Lajta összhangba tudta hozni a tradíciókat, a reprezentatív igényt és a maga teremtette új formanyelvet. A Salgótarjáni utcai temetőben ezt igazolja... Sváb Sándor 1913 körül épült mauzóleuma is. "[3]
A kripta domborművei a Lajta féle motívumkincsből, annak variációiból adódnak, ami egyrészt ornamentális elemekből áll, de gyakran láthatók urnák, korsók – ezekből elágazó növényi minták és ezek közt megbúvó madárkák, amik ugyanakkor az emberi élethez kapcsolódó, azt megjelenítő jellegzetes szimbólumok.
Források:
[1] Sváb Lajos halálhíre, családi kapcsolatok: (Balatonvidék, 1905. augusztus 1.) https://library.hungaricana.hu/hu/view/Balatonvidek_1905_2/?query=%22Gavosdiai%20Sv%C3%A1b%20lajos%22&pg=52&layout=s
[2] Salgótarjáni úti zsidó temető: https://oroksegfigyelo.blog.hu/2014/12/10/budapest_legrosszabbul_orzott_titka_a_salgotarjani_utcai_zsido_temeto
[3] Tóth Vilmos: Síremlékművészet (A mi Budapestünk sorozat), p.36.
[4] Tóth Vilmos: A Fiumei úti sírkert és a Salgótarján utcai temető adattára, 2018. p.379.

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451079
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:55
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451067
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:53
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451068
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:53
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451069
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:53
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451070
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

451071
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 11mm • ISO800

451075
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:55
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451073
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:55
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451074
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:55
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451076
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:55
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451077
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 8mm • ISO80

451078
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:55
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451072
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2021.07.24. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.24. 15:53
2019. február

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451066

518840
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 14:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/160 • 8.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Dénes Ildikó 23.03.11. 14:25

518841
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 14:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/50 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 14:25
2019. szeptember

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518842
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 14:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/240 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 14:25
2019. szeptember

"Sváb Sándor síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518843

518844
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 14:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/160 • 8.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 14:25
2019. szeptember
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.03.11. 14:25
5 új fotót töltöttem a "Sváb Sándor síremléke" műlaphoz
21.07.30. 18:09
Göröntsér Vera publikálta "Sváb Sándor síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.