A Kúria mennyezetfreskója

Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos tér 12.

Alternatív, helyi címek:Az Ítélethozatal allegorikus képe – Justitia diadala

Budapest
V. kerület, Kossuth Lajos tér 12.
A Kúria mennyezetén látható.

Felállítás1894

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2021.07.25. 13:31
Amikor már tudott volt, hogy kiköltözik az épületből a Néprajzi Múzeum, akkor voltam ott a Word Press fotókiállításon, és a mennyezetet is fotóztam a kiállítás megtekintése után.
A forrásként megnevezett könyv ezt írja a műről: " Lotz Károly 1894-ben kapott a Fővárosi Bíróság, a Kúria nagy csarnokának díszítésére, s a tervezendő mennyezetfreskó témáját ezúttal maga a mester határozhatta meg. A mennyezetre így egy ítélethozatal allegorikus képe került, középen Justitia alakjával., mellette az elítéltek és a felszabadítottak csoportjával, míg a falkép másik oldalán a törvény által oltalmazott emberi tevékenységek allegorikus megjelenítésével találkozhatunk."
Mivel a mű nagyon magasan van, ezért szabad szemmel nem tudtam megítélni, hogy milyen állapotban van a freskó, de a fotókon nem látszanak rajta sérülések.
Az épületben előtte negyven évig a Néprajzi múzeum "lakott". Nem szorosan a műhöz tartozik, de épp ma jelent meg egy hír a múzeum költözéséről: https://www.vaol.hu/kultura/hazai-kultura/koltozik-a-neprajzi-muzeum-a-mutargyak-tobbsege-mar-a-raktarbazison-van-video-5137220/
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lotz_K%C3%A1roly_(fest%C5%91)
Bakó Zsuzsanna: Lotz Károly (Kossuth Kiadó, Budapest, 2009):52., 58., 68-69. p.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451198
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.07.25. 13:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/8 • 6.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:05

451199
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.07.25. 13:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/8 • 15.9mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:05
2012. október

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451200
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.07.25. 13:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/10 • 6.3mm • ISO1600

451201

451202
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.07.25. 13:05
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/8 • 63mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:05
2012. október

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451197
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.07.25. 13:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/10 • 6.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:05
2012. október

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451205
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.25. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/20 • 6.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:12
2014. március

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451206
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.25. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • 6.3mm • ISO1600

451207
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.25. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/15 • 10.1mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:12
2014. március

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451208
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.25. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/20 • 10.1mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:12
2014. március

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451209
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.25. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/15 • 19.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:12
2014. március

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451210
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.25. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/13 • 19.3mm • ISO1600

451211

451212

451213
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.07.25. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/30 • 6.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:12
2014. március

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451214

451204
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.07.25. 13:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • 6.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:05
2012. október

"A Kúria mennyezetfreskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
451203
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.07.25. 13:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/8 • 6.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.25. 13:05
2012. október
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.05.10. 16:07
Megérintettem az "A Kúria mennyezetfreskója" alkotást
21.07.25. 13:31
TundeK62 publikálta "A Kúria mennyezetfreskója" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.