Budapest, VIII. kerület, Ludovika tér 2.
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Ludovika tér 2.
A Campus körúton, az Oktatási Központ mellett

Felállítás2021. július
Avatás1939. május 14.


Göröntsér Vera
2021.07.29. 17:43
Egyelőre azt látom, minden különösebb ceremónia nélkül állították fel azt a szobrot, aminek eredetijét a Ludovika Akadémia kertjében avatták 1938-ban, a Szent György-lovasszoborral együtt. A híradások július 19-től tudósítanak az eseményről, idézve az előzményről tudósító újságcikket.
„Két új szobor a Ludovika kertjében. Vasárnap délelőtt házi ünnepség keretében avatják fel a Ludovika Akadémia kertjében Oláh Sándor negyedéves képzőművészeti főiskolai növendék két szobrát: a négyméteres Szent Györgyöt ábrázoló lovasszobrot és a 3.8 méter magas Szent László szobrot. A fiatal paraszti származású erdélyi tehetséget a Ludovika Akadémia parancsnoksága bízta meg a két szobor megmintázásával és munkáját a Képzőművészeti Tanács elfogadta” – megjelent az Újság című napilapban, 1939. május 11-én.
Az egyetemnek nagyon szép szoborparkja volt – pl. Szent Borbála, Szent Kristóf – különböző fegyvernemek patrónusai. A "lovagkirály" a lovasság és a gyalogság védőszentje. A II. világháború után azonban ezek az alkotások különböző helyekre kerültek. Ez a szobor pl. Sümegre (a lapját kapcsolom, bár azt látom, kissé elnagyolt – még csak nem is említi az előzményeket, dolgozni kell rajta).
A Ludovika Egyetem szellemiségét követve annak "tárgyiasult elemeinek" tekinti többek között azokat a szobrokat is, amik egykor a parkot díszítették. Így került most felállításra (nem pontosan eredeti helyére, de frekventált helyre) a most Sümegen álló alkotás másolata.[1]
A szobor eredetijéről egy pontos lenyomatot vettek. Ennek során a hitelesség érdekében minden "történelmi" sérülést pontosan követtek, így a célbalövések nyomai, horpadások is látszanak a most látható példányon is. [2]
Források:
[1] Újra az Orczy-kertben... https://honvedelem.hu/hirek/ujra-az-orczy-kertben-szent-laszlo-szobra.html
[2] A restaurálásról, felállításról a Lestyán-Goda János szobrászművész: https://www.youtube.com/watch?v=mNSUbanvOok



Kapcsolódó
Szent Kristóf

Cím alapján hasonló

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452072
Feltöltve
2021.07.29. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:35

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452096
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452069
Feltöltve
2021.07.29. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:35

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452073
Feltöltve
2021.07.29. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 43.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:36

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452074
Feltöltve
2021.07.29. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 57.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:36

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452070
Feltöltve
2021.07.29. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:35

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452076
Feltöltve
2021.07.29. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:36

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452075
Feltöltve
2021.07.29. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:36

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452071
Feltöltve
2021.07.29. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 12.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:35

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452092
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452084
Feltöltve
2021.07.29. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:38

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452083
Feltöltve
2021.07.29. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 28.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:38

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452077
Feltöltve
2021.07.29. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:36

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452087
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452079
Feltöltve
2021.07.29. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:38

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452088
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Benedikt H. és tsa. Újpest (bronzöntő)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452080
Feltöltve
2021.07.29. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 17.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:38
Benedikt H. és tsa. Újpest (bronzöntő)

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452067
Feltöltve
2021.07.29. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:35

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452089
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 13.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452086
Feltöltve
2021.07.29. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 15.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:38

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452097
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 11mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452090
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 13.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452095
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452068
Feltöltve
2021.07.29. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 18.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:35

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452091
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452085
Feltöltve
2021.07.29. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 22.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:38

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452081
Feltöltve
2021.07.29. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:38

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452093
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 32.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452094
Feltöltve
2021.07.29. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 32.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:40

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452082
Feltöltve
2021.07.29. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:38

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452078
Feltöltve
2021.07.29. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 16:36

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452138
Feltöltve
2021.07.29. 19:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 19:35

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452139
Feltöltve
2021.07.29. 19:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 18.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 19:35

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
452140
Feltöltve
2021.07.29. 19:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.29. 19:35
Összesen 34 fotó

Műlap története

21.07.29. 19:35
3 új fotót töltöttem a "Szent László" műlaphoz
21.07.29. 17:43
Göröntsér Vera publikálta "Szent László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.