Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla

Csomakőrös (Chiuruş), Kőrősi Csoma Sándor utca
További képek a Fotólistában

Csomakőrös (Chiuruş)
Kőrősi Csoma Sándor utca
A Kőrősi Csoma Sándor utcában, az iskolával szemben lévő telken álló ház falán.

Avatás2021. július 3.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sántha Imre Géza
2021.07.11. 17:42
A magyarság leghíresebb keletkutatójának Kőrösi Csoma Sándor egykori, leégett szülőháza helyén építették fel az elképzelt Csoma-ház mását, melyben egy emlékszoba és egy korabeli székely szobabelső kapott helyet. Ennek az
1997-ben megépített emlékháznak a létrehozását a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kezdeményezte. A népies, gerendavázas emlékház falán fémplaketten ez olvasható: „Innen indult egy nép árva fia, egy nagy nemzet vándorának halhatatlansága tért vissza. Kőrösi Csoma Sándor emlékére állíttatta a Magyarok Világszövetsége Anyaországi Régiója 1999.” A ház és a körülötte lévő telek a helybeli református egyház tulajdona lett, azzal a kikötéssel, hogy azon Csoma Sándor emlékét örökítsék meg és ápolják.
A 2017-ben felújított és belsőleg új kiállítással gazdagodott épület udvar felőli (nyugati) falfelületén helyezték el és avatták fel az itt bemutatott, Turi Török Tibor szobrász által készített és adományozott domborműves emléktáblát 2021 júliusában. Az eseményre a XXXI.-ik Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Napok záróakkordjaként került sor, ezáltal is gazdagabbá vállt a szülőfalu emlékhelykomplexuma. Ez a harmadik szobrászati emlék a faluban a jeles kutató tiszteletére, falu főterén álló, klasszikussá vállt mellszobor https://www.kozterkep.hu/12551/korosi-csoma-sandor, és a szintén a főtéren lévő középület Csoma-emlékszobájában található, Kolozsvári Puskás Sándor által mintázott gipszszobor (1969) felállításait követően.
Források:
Az avatásról: https://www.3szek.ro/load/cikk/142553/veget-ertek-a-csoma-napok
Az avatás plakton: https://csomaegyesulet.hu/csoma-napok-2021-julius-1-3/



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449930
Feltöltve
2021.07.11. 16:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/34 • 15.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:24

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449931
Feltöltve
2021.07.11. 16:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ520/100 • 1/45 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:24

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449933
Feltöltve
2021.07.11. 16:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/45 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:25

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449932
Feltöltve
2021.07.11. 16:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/52 • 7.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:25

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449934
Feltöltve
2021.07.11. 16:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:26

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449936
Feltöltve
2021.07.11. 16:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/70 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:27

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449935
Feltöltve
2021.07.11. 16:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/60 • 15.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:26

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449937
Feltöltve
2021.07.11. 16:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/350 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:27

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449939
Feltöltve
2021.07.11. 16:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/20 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:32

Adalék vagy máshol

"Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomakőrös (Chiuruş)
Feltöltő
Azonosító
449938
Feltöltve
2021.07.11. 16:27
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/220 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.07.11. 16:27
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.07.11. 23:02
A "Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.11. 17:42
Sántha Imre Géza publikálta "Kőrösi Csoma Sándor-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.