Alternatív, helyi címek:Az Emlékezet Háza domborműve

Szatta
Fő utca
Az ökumenikus imaház mellett a Fő utcán.

Avatás2002. november 16.

Masszi Ferenc (tervező, közreműködő)

Tóth Kata
2021.07.13. 10:32
Szatta apró település Vas és Zala megye határán, mégis fontos az itt élők számára a közösség, a közös múlt őrzése. A 2000-es évektől kezdve közösségi tereket hoztak létre: háborús emlékmű, ökumenikus imaház és szabadtéri kemence is épült a helyiek összefogása nyomán. [1]
Az első és a második világháborúban 13 szattai vesztette életét. Az ő hősiességük előtt tiszeteleg a 2002-ben felavatott Emlékezet Háza. A kültéri alkotást Masszi Ferenc képzőművész tervezte. A stilizált ház falán márványtáblán olvasható az elesett katonák névsora. A tábla fölött egyéni és kifejező bronz dombormű látható:
"Somogyi Tamás dom­borművén a világháborút idé­ző motívumok (Bocskai-sap­ka, második vi­lágháborús si­sak) mellett látható a béke olajfa ága és a falu címerébe belefoglalt jel­képek (a hár­masdomb, a túlélés fája, honfoglaló ma­gyar, az öku­menikus ima­ház)." [2]
Források:
[1] Szatta bemutatása - https://szatta.hu/telepulesunk-bemutatasa/
[2] Felavatták az emlékezet házát - in: Vas Népe, 2002. november 18., 4 p. - Előfizetéssel: - https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_2002_11/?query=Szatta%20%2B%20eml%C3%A9kezet%20h%C3%A1za&pg=215&layout=s

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi TamásMasszi Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Szatta
Feltöltő
Azonosító
449962
Feltöltve
2021.07.11. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.11. 21:33

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi TamásMasszi Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Szatta
Feltöltő
Azonosító
449971
Feltöltve
2021.07.11. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/60 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.11. 21:33

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi TamásMasszi Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Szatta
Feltöltő
Azonosító
449963
Feltöltve
2021.07.11. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/80 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.11. 21:33

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi TamásMasszi Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Szatta
Feltöltő
Azonosító
449964
Feltöltve
2021.07.11. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/60 • 4.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.11. 21:33

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi TamásMasszi Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Szatta
Feltöltő
Azonosító
449969
Feltöltve
2021.07.11. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ49/10 • 1/60 • 10.2mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.11. 21:33

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi TamásMasszi Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Szatta
Feltöltő
Azonosító
449965
Feltöltve
2021.07.11. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.11. 21:33

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi TamásMasszi Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Szatta
Feltöltő
Azonosító
449966
Feltöltve
2021.07.11. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ51/10 • 1/60 • 16.4mm • ISO800

449967

449970
Feltöltve
2021.07.11. 21:33
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/60 • 4.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.07.11. 21:33
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.07.13. 10:32
A közösség publikálta Tóth Kata "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.