Olimpia - Kerékpározók

Békéscsaba, Andrássy út 1-3.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Olimpia

Békéscsaba
Andrássy út 1-3.
A színház előtti téren a bokrok előtt áll.

Avatás2021. július 3.

Benkő Gabriella Emese
2021.07.05. 08:52
A békéscsabai Jókai Színház előtti téren állították fel Mihály Gábor csanádapácai kötődésű szobrászművész, Olimpia - Kerékpárosok című szobrát. A művésznek két köztéri alkotása is látható a városban.

Reméljük, hogy a hányattatott sorsú szobor végre végleges és méltó helyére kerül. A Kerékpározók alkotás eredetileg az Olimpiai Park számára készült, de ott nem avatták fel. Egy ideig az állatkertben volt felállítva, majd 2020-ban lebontották, majd ideszállították, a múzeumban őrizték felállításáig.

A megyeszékhelyen köztudottan nagy a kerékpáros élet, innen indul (szinte) minden év májusában a Békéscsaba-Arad maraton kerékpáros verseny.

A három kerékpárversenyzőt ábrázoló szoborkompozíció bronzból készült, fekete megmunkálatlan gránit talapzaton áll. A kerékpárok abroncsait oldalról nézve, az olimpiai szimbólumát az öt karikát láthatjuk. Testükön az izmok pontos kidolgozása látható. Nagyszerű alkotás!

"A szombat délelőtti szoboravatáson az ünnepség legfontosabb pillanata a leleplezés volt. Ebben az alkotón kívül Fekete Péter államtitkár, Szarvas Péter polgármester mellett négy olimpikon is közreműködött: Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő, Kovács Barbara gyalogló, Özbas Szofi cselgáncsozó és Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó is segített a leleplezésben." [1]

Az eredeti ötlet, az első ilyen szobor Svájcban a Genfi-tó partján az Olimpiai Múzeum kertjében áll 1993-óta, látható a kapcsolt műlapon.
Sajnos az avatáson nem tudtam megjelenni, ezért kértem meg Fodor Józsefnét az avatási fotók elkészítésére. Ezúton köszönöm szépen.!
Források:
Avatás: https://behir.hu/otkarikas-szobor-bekescsaba-foteren [1]
További linkek
Előzetes: https://behir.hu/megerkezett-a-szinhaz-ele-a-bringas-szobor

Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai
Közös gyűjteményben
Domborodó férfiidomok

Cím alapján hasonló

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448694
Feltöltve
2021.07.03. 12:49
Képinfó
Alkotó a képen
(Mihály Gábor)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ80/10 • 1/100 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fodor Józsefné 21.07.03. 12:49

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448695
Feltöltve
2021.07.03. 12:52
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ80/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fodor Józsefné 21.07.03. 12:52

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448696
Feltöltve
2021.07.03. 12:53
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ80/10 • 1/100 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fodor Józsefné 21.07.03. 12:53

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448697
Feltöltve
2021.07.03. 12:54
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ50/10 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fodor Józsefné 21.07.03. 12:54

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
448698
Feltöltve
2021.07.03. 12:58
Képinfó
Alkotó a képen
(Mihály Gábor)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ63/10 • 1/250 • 45mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fodor Józsefné 21.07.03. 12:58

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449011
Feltöltve
2021.07.05. 07:48
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ63/10 • 1/200 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 07:48

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449020
Feltöltve
2021.07.05. 08:48
EXIF információk...
Samsung / SM-A217F
ƒ200/100 • 1/186 • 4.6mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:48

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449021
Feltöltve
2021.07.05. 08:48
EXIF információk...
Samsung / SM-A217F
ƒ200/100 • 1/175 • 4.6mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:48

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449014
Feltöltve
2021.07.05. 08:29
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ63/10 • 1/320 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:29

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449013
Feltöltve
2021.07.05. 08:11
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ71/10 • 1/250 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:11

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449015
Feltöltve
2021.07.05. 08:39
EXIF információk...
Samsung / SM-A217F
ƒ200/100 • 1/100 • 4.6mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:39

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449016
Feltöltve
2021.07.05. 08:39
EXIF információk...
Samsung / SM-A217F
ƒ200/100 • 1/343 • 4.6mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:39

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449018
Feltöltve
2021.07.05. 08:39
EXIF információk...
Samsung / SM-A217F
ƒ200/100 • 1/581 • 4.6mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:39

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449017
Feltöltve
2021.07.05. 08:39
EXIF információk...
Samsung / SM-A217F
ƒ200/100 • 1/100 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:39

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449019
Feltöltve
2021.07.05. 08:39
EXIF információk...
Samsung / SM-A217F
ƒ200/100 • 1/459 • 4.6mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:39

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
449012
Feltöltve
2021.07.05. 08:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ56/10 • 1/200 • 60mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.07.05. 08:11

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
504238
Feltöltve
2022.10.10. 20:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.10. 20:54

"Olimpia - Kerékpározók" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
504239
Feltöltve
2022.10.10. 20:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

504240

504241
Feltöltve
2022.10.10. 20:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.10. 20:54
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.10.10. 20:54
4 új fotót töltöttem az "Olimpia - Kerékpározók" műlaphoz
22.09.16. 15:56
Megérintettem az "Olimpia - Kerékpározók" alkotást
22.06.25. 09:01
Megérintettem az "Olimpia - Kerékpározók" alkotást
21.07.05. 08:52
Benkő Gabriella Emese publikálta "Olimpia - Kerékpározók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.