Ecsedi Kovács Gyula síremléke

Kolozsvár (Cluj-Napoca), Strada Matei Basarab
Archív képek

Alternatív, helyi címek:E. Kovács Gyula síremléke

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Strada Matei Basarab
a Házsongárdi temető II.A parcellájában, a főbejárat közelében

Avatás1901. november 1.

Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.07.08. 20:47
Ecsedi Kovács Gyula 1839-ben a Szatmár megyei Gebe faluban született és 1899-ben Segesváron halt meg. (Gebe település nevét 1955-ben Nyírkátára módosították.) Kovács 1856-ban beállt színésznek, s az maradt élete végéig. Az "Ecsedi" megkülönböztető nevet 1862-ben vette fel. (Édesapja, aki református lelkész volt, abban az időben Nagyecseden lakott.) A pesti Nemzeti Színházban is játszott, de otthonra Kolozsváron talált.[1] 1899. július 31-én a Petőfi Sándor halálának 50. évfordulójára szervezett emlékünnepségen érte a halál.[2]
Síremlékét 1901-ben Mindenszentek napján szentelték fel. A színészt ábrázoló dombormű - Klösz József munkája - a Vasárnapi Ujság szerint carrarai márványból készült
A megemlékezésen egyik színésztársa, Tompa Kálmán, saját alkalmi versét adta elő.
"
S im itt a vég; a hős szerény emléke
E kő, a melyen márványarcz ragyog,
Szelid verőfény az ő nagy nevére.
Ki dicsben élt és hősként lett halott.
Király és koldus volt ő egy személyben.
Koldus mint ember, művésznek király.
Nyugodj, pihenj meg sírod mély ölében
S álmodd a tapsot, te művész-király!" [3]

E sírban nyugszik Márton János színművész (1921 - 1998) és felesége Márton Anna (1924 - 2015) is.
Források:
[1] Kovács Gyula (ecsedi) - Szinnyei József:Magyar írók élete és munkái, VI. köt. 1233. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/SzinnyeiMagyarIrok_06/?query=Ecsedi%20Kov%C3%A1cs&pg=618&layout=s
[2] Ecsedi Kovács Gyula - https://hu.wikipedia.org/wiki/Ecsedi_Kov%C3%A1cs_Gyula
[3] E. Kovács Gyula síremlékének leleplezése - Vasárnapi Újság 1901. 748. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/VasarnapiUjsag_1901/?query=%22E.%20kov%C3%A1cs%20gyula%22%20%2B%20kl%C3%B6sz&pg=753&layout=s

Cím alapján hasonló

"Ecsedi Kovács Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
449332
Feltöltve
2021.07.07. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 9.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.07.07. 19:31

"Ecsedi Kovács Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
449333
Feltöltve
2021.07.07. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/100 • 21.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.07.07. 19:31

"Ecsedi Kovács Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
449334
Feltöltve
2021.07.07. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.07.07. 19:31

"Ecsedi Kovács Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
449341
Feltöltve
2021.07.07. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/200 • 16.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.07.07. 19:42

"Ecsedi Kovács Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
449342
Feltöltve
2021.07.07. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/160 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.07.07. 19:42

"Ecsedi Kovács Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
449343
Feltöltve
2021.07.07. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/200 • 10.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.07.07. 19:42

"Ecsedi Kovács Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
449344
Feltöltve
2021.07.07. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.07.07. 19:42

Archív fotók

"Ecsedi Kovács Gyula síremléke" c. alkotás fotói

Ecsedi Kovács Gyula síremlékének leleplezése
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
449347
Forrás
Képes Folyóirat - a Vasárnapi Újság füzetekben, 31. kötet, 1902., 280. p.
Évszám
1901
Feltöltve
2021.07.07. 19:48
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.07.07. 19:48
1901, Archív felvétel
Ecsedi Kovács Gyula síremlékének leleplezése
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.10.22. 13:17
Az "Ecsedi Kovács Gyula síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.22. 17:46

21.07.08. 20:47
Orbán Róbert publikálta "Ecsedi Kovács Gyula síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.