Bujk Béla-emléktábla

Karcag, Madarasi út 1-3.

Karcag
Madarasi út 1-3.
A karcagi református gimnázium emeletén, a lépcsőfeljárótól balra, a falon.

Avatás1998. október


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2021.06.29. 05:18
Bujk Béla "(Bágyog, Sopron vármegye, 1856. jan. 1. [1857.] - Karcag, 1935. szept. 2.) Matematika- és fizikatanár, Kecskeméten, Nagykanizsán, Nagykárolyban, Zilahon, Kisújszálláson, Hajdúnánáson és Karcagon tanított. 47 évig működött a tanári pályán, ebből 33 évet töltött Karcagon, ahol matematikát és fizikát tanított. Barátjával, Horváth Ferenc iskolaigazgatóval együtt 1896-ban indították meg a küzdelmet az iskola, a diákok és a tanárok felemelkedéséért." [1]

A gimnázium arcképcsarnokának egyik darabja, az egykori igazgatóról készült dombormű. Györfi Sándor helyi szobrászművész alkotása. 40 X 60 centi méretű, fekete gránit lapon látható, a 30 centiméter átmérőjű bronz relief. [2]

Dr. Bujk Béla (1921-1999) III., az egykori igazgató unokája, (családfa kutató) kezdeményezésére a Karcagi Öregdiákok Baráti Köre (K.Ö.B.K.) rendes éves összejövetelén került sor az avatásra.
"Nyugdíjas éveiben is támogatja a különböző szakmai egyesületeket, foglalkozik a család történetével. 1998-ban szorgalmazásának eredményeként a Karcagi Gimnázium előcsarnokában a nagyapa, Bujk Béla (I.) emléktábláját leplezi le a Karcagi Öregdiákok Baráti Köre." [3]
Források:
[1] Bujk Béla: https://tudosnaptar.kfki.hu/localhost/egyen.php?namenev=bujk&nev5=Bujk+B%E9la
[2] Alkotó művei és az emléktábla adatai: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%B6rfi_S%C3%A1ndor
[3] Idézet: Szuchy Károlyné Bujk Ilona, Kiss Lajos A Bujk-család története (a műszaki, természettudományos, társadalmi, gazdasági és politikai okok elemzése) kiadványából. https://core.ac.uk/download/pdf/154019944.pdf
További linkek
Az iskola története: https://www.nagykunreformatus.hu/index_g.php?page=iskolanktortenet




Cím alapján hasonló

"Bujk Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
445531
Feltöltve
2021.06.11. 21:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.11. 21:08

"Bujk Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
445515
Feltöltve
2021.06.11. 21:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.11. 21:00

"Bujk Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
445530
Feltöltve
2021.06.11. 21:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/50 • 80mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.11. 21:07

"Bujk Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
445532
Feltöltve
2021.06.11. 21:10
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/50 • 80mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.11. 21:10

"Bujk Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
445517
Feltöltve
2021.06.11. 21:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/50 • 80mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.11. 21:00

"Bujk Béla-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
445514
Feltöltve
2021.06.11. 21:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/15 • 44.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.11. 21:00
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.06.29. 05:18
Benkő Gabriella Emese publikálta "Bujk Béla-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.