Kudelka Jakab síremléke

Budapest, X. kerület, Kozma utca
További képek a Fotólistában

A Kozma utcai zsidó temetőben, a J/3-as parcellában

Felállítás1912

Lajta Béla (tervező)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.06.21. 17:09
Kudelka Jakab építész 1910. október 21-én 36 éves korában halt meg. [1] Az oravicai márványból készült síremléke Lajta Béla terve alapján készült el.
Lajta érdeklődése az 1900-as évek elején a temetőművészet felé fordult. Az általa tervezett síremlékeken a népművészet és a zsidó hagyományok motívumai a szecesszió ízlésvilágával ötvöződnek. Nála a síremlékek egyszerre építészeti és szobrászművészeti alkotások.
"A katholikus temetőkön kívül vannak egyes zsidó temetők, ahol az architektúra épp oly egységes, ahol él a temetői sacralis stílus, és a sírkőművészet szimbolikusan kifejező vallási elemekkel bír. Ez a művészet egységességét, egy konzervatív, erős, hitét, hitének ritusát szerető vallási érzésnek köszönheti."[2]
A Kudelka-síremléken szimmetrikusan elhelyezett ornamentikus díszeket (növényeket és madarakat ábrázoló reliefeket) látunk.

Az állításra 1912-ben (az 5672-es zsinagógai évben) került sor.
Források:
[1] Közlemény Kudelka Jakab haláláról - Budapesti Hírlap, 1910. október 22. 14. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1910_10/?query=%22kudelka%20Jakab%22%20%2B%20s%C3%ADreml%C3%A9k&pg=691&layout=s
[2] Lajta Béla: A temető művészete, Magyar Iparművészet, 1914/3, 112. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarIparmuveszet_1914/?pg=131&layout=s&query=lajta

Cím alapján hasonló

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446575
Feltöltve
2021.06.21. 13:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/320 • 13mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:36

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446576
Feltöltve
2021.06.21. 13:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 13mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:36

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446563
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/1000 • 33.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:25

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446568
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 13.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:25

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446582
Feltöltve
2021.06.21. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 8.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:43

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446581
Feltöltve
2021.06.21. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 5.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:43

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446569
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 13.5mm • ISO125

446565
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 4.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:25

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446566
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 10.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:25

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446570
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/800 • 13.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:25

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446571
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/400 • 13.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:25

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446573
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 13.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:25

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446574
Feltöltve
2021.06.21. 13:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 13.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:33

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446579
Feltöltve
2021.06.21. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/320 • 13.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:43

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446562
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:25

"Kudelka Jakab síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
446564
Feltöltve
2021.06.21. 13:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/800 • 48mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.06.21. 13:25
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.06.21. 17:09
Orbán Róbert publikálta "Kudelka Jakab síremléke" c. műlapját
21.06.21. 17:09
Orbán Róbert tagunk munkájában mérföldkőhöz érkezett!
Ez a műlap tagunk 1500. műlapja, gratulálunk!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.