Dunaújváros, Temető utca 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Gyógyító Szent Pantaleon

Dunaújváros
Temető utca 1.
A templom bejáratának bal oldalán.

Avatás2020. október 19.

Megulesz Magdolna (üvegművész)
Schultz Gábor (üvegművész)

Dr. Pinczés Sándor
2021.06.21. 09:09
A most 70 éves Dunaújváros Pentelére alapult. Ma Pentele az Óváros (ill. kiegészítve a régi név: Dunapentele). „Dunapentele, jóllehet 1000 éves múltra tekinthet vissza, akkor került be a köztudatba, amikor 1950-ben (központi vezetőség döntése alapján) elkezdődött Sztálinváros (1961-től Dunaújváros) építése.”
A „magyar Pentele helynév a görög Pantaleimon személynevet rejti magában”.
„A dunapentelei szőlőhegyekben már a múlt század elején találtak a szőlőmunkások római régiségeket, réz, ezüst és aranypénzeket, miért is elnevezték Aranyhegynek a szőlőhegyet.”

A dunaújvárosi görögkatolikus templom építésével újabb Pantaleont ábrázoló mű egyúttal egy újabb Megulesz-Schultz alkotás került a nagyközönség elé.
„Szent Pantaleon (Agiosz Panteleimon), (275? – 304) vértanú és gyógyító szent.
A kisázsiai Nikomédiában (a mai İzmit) született becslések szerint 275-ben, mások szerint 284-ben. Apja, Eustorgius (Eusztorgiosz) pogány, míg anyja, Szent Eubula keresztény volt.
Panteleimon híre eljutott Diocletianus római császárhoz (284-305) is, aki udvarába hívta a tehetsége révén kitűnő fiatal orvost.”
Csodái:
„… egy megdöbbentő esemény végleg megváltoztatta az életét. Egy gyermeket látott meg az utcán holtan feküdve, akit a mellette lévő mérges kígyó mart meg. Panteleimon az Úr Jézus Krisztushoz kezdett imádkozni a gyermek feltámadásáért és a mérges kígyó elpusztításáért. Elhatározta, hogy ha imája teljesül, akkor követni fogja Krisztust és megkeresztelkedik. A gyermek feléledt, a kígyó pedig Panteleimon szemei láttára elpusztult. A csodás események után meg is keresztelkedett (Szent Hermolaosz keresztelte meg), annak ellenére, hogy a kereszténység tiltott vallás volt. Nem sokkal később újabb csodás gyógyítást hajtott végre: egy vak öregembernek visszaadta a látását, ezek hatására pogány apja is megkeresztelkedett.”
„A többi orvos irigységből, megvádolta, hogy keresztény foglyokat gyógyított meg. A császár próbálta rávenni, hogy cáfolja meg a vádakat és áldozzon a pogány isteneknek, de ő nem tagadta a vádakat, sőt kereszténynek vallotta magát. A dühös uralkodó nehéz kínzásoknak vettette alá az orvosszentet, de az Úr megjelent neki és erősítette a szenvedésekben.”
Emléke
„Róla kapta nevét a Szent Pantaleon-apátság, és a mellette fekvő Dunapentele (a mai Dunaújváros), valamint a dunaújvárosi kórház.”
Szent Pantaleon és Dunaújváros: „Magyarország egyetlen Szent Pantaleonnak szentelt monostora, az egykori Dunapentele (ma Dunaújváros) magasságában, egy mellette fekvő Duna-szigeten állt. A mai Szalki-sziget északi végétől kissé északkeletre. 140x160 méteres rommezejét 1903-ban robbantották fel, majd kikotorták a mellette fekvő kisebb zátonyszigettel együtt az akkori Duna-szabályozás következtében.”
„A későbbi korból származó ásatások tárták fel a Dunaújváros elődjének tekinthető, már az Árpád-korban is létező, máig fennálló Pentelét, amely egy középkori görög szentről, Szent Pantaleonról, pontosabban az egykori Duna-szigeti (a mai Szalki-sziget elődje) Szent Pantaleon-apátság védőszentje után kapta a nevét.”
Források:
Szent Pantaleon története a Wikipédiában::https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Pantaleon
Szent Pantaleon és Dunaújváros: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Pantaleon-ap%C3%A1ts%C3%A1g
Dunaújváros és Pentele: https://www.turautak.com/cikkek/varak--romok/templomromok/dunaujvaros--intercisa---okereszteny-templom.html
Dunapentele múltja dióhéjban: https://dunaujvaros-d.eoldal.hu/cikkek/Dunapente-dunapentele-multja-diohejban-kepekkel.html
Dunapentele meséi: http://dunaujvarosmesel.hu/2019/06/17/romai-korbeli-asatasok-dunapentelen/
Korzenszky Richárd megállapítása: https://www.duol.hu/hirek/az-elnevezes-arra-utal-hogy-hogy-gorog-szertartasu-szerzeteseke-volt-a-pentelei-monostor-1830099/

Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"Szent Pantaleon" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
446511
Feltöltve
2021.06.20. 18:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/200 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.06.20. 18:09

"Szent Pantaleon" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
446512
Feltöltve
2021.06.20. 18:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/200 • 8.1mm • ISO125

446513
Feltöltve
2021.06.20. 18:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/320 • 26.9mm • ISO125

446514
Feltöltve
2021.06.20. 18:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/125 • 32.2mm • ISO125

446515
Feltöltve
2021.06.20. 18:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/160 • 32.2mm • ISO125

446516
Feltöltve
2021.06.20. 18:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO360

446517
Feltöltve
2021.06.20. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/60 • 18.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.06.20. 18:10

"Szent Pantaleon" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
446518
Feltöltve
2021.06.20. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/80 • 5.9mm • ISO125

446519
Feltöltve
2021.06.20. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/125 • 15.2mm • ISO125

446520
Feltöltve
2021.06.20. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/80 • 5mm • ISO125

446521
Feltöltve
2021.06.20. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/60 • 35.8mm • ISO220

446522
Feltöltve
2021.06.20. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO125

446523
Feltöltve
2021.06.20. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/100 • 18.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.06.20. 18:10

"Szent Pantaleon" c. alkotás fotói

Alkotók
Megulesz Magdolna (üvegművész)Schultz Gábor (üvegművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
446510
Feltöltve
2021.06.20. 18:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.06.20. 18:09
Összesen 15 fotó

Műlap története

43 perce
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
23.07.30. 16:39
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
23.06.07. 12:05
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.12.25. 15:57
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.12.05. 14:41
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.11.01. 15:20
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.10.06. 17:35
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.09.06. 18:25
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.07.27. 16:27
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.05.27. 11:38
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.04.11. 12:03
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.03.17. 11:32
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.02.26. 17:06
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
22.01.17. 15:30
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
21.12.24. 09:57
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
21.10.24. 11:58
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
21.09.13. 11:05
Megérintettem a "Szent Pantaleon" alkotást
21.06.21. 09:09
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent Pantaleon" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.